Több gazdasági témájú kérdés is lesz a konzultációban
Dömötör Csaba elmondta, a gazdaság megerősítése a járvány utáni időszakban is alapvető cél.
Dömötör Csaba elmondta, a gazdaság megerősítése a járvány utáni időszakban is alapvető cél.

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultáció témáit és kérdéseit – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Az államtitkár szerint lehet, hogy Gyurcsány Ferencnek van igaza, és a baloldalon egyszázaléknyi súlya sincs Karácsony Gergelynek.

Orbán Viktor 2010 júniusában ismertette az első gazdasági akciótervét, amely kijelölte az új irányokat. Ezek a lépések egyúttal felszámolták a baloldal kudarcos gazdaságpolitikáját is.

Dobrev Klára arról kezdett beszélni, hogyan fogják jogellenes módszerekkel helyreállítani a jogállamot.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán kommentálta a konzultáció eredményeit.

A kormány ez alapján elkészíti az újraindítási tervet, amelynek egyes szakaszai az oltások számához igazodnak majd.

Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán emlékeztetett, hogy ma este nyolc óráig tölthető ki az online konzultáció.

Jakab Péterék még mindig azt szorgalmazzák, hogy kinyissanak az edzőtermek és a vendéglátóhelyek.

Újabb kérdésekre adott választ Orbán Viktor a Vakcinainfó+ videosorozatában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem is akármilyen szatír.

Mindenki véleményére számít a kormány.

Hatalmas érvágás a családoknak.

Nem a kormányzati elvonások, hanem a felelőtlen gazdálkodás eredményeként megy csődbe Budapest.

Miért nem esnek teherbe a liberális nők?!

Egy szakértő szerint előbb békét köt, aztán távozik.

Magyarország minden támogatást megad a Nyugat-Balkán békéjének.

Mutatjuk, hogy milyen alapanyagokkal lehet új életet lehelni ebbe az időtlen finomságba.

Megvannak a feltételek a terület duplázódására.

Dárdai Bence a Wolfsburg tartalékcsapatának edzésén sérült meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.