Soros György hálózata intézett durva támadást hazánk ellen
Kovács Zoltán egyértelművé tette, hogy Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti.
Kovács Zoltán egyértelművé tette, hogy Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti.

Az államtitkár szerint a baloldali hangulatkeltés ellenére is sokan mondták már el véleményüket a járvány utáni helyzetről.

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint hatékony véleménynyilvánítási forma a nemzeti konzultáció.

Az államtitkár elmondta, hogy fontos a biztonság és a nemzeti kultúra megőrzése, ezért várják az állampolgárok véleményét a témában.

Vannak, akik a nemzeti konzultációs kérdőív felgyújtásával pózolnak a Facebookon – hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A járvány után nemcsak az élet indul újra, hanem a migrációs nyomás is növekszik, ezért fontos erről is megkérdezni a magyar embereket.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta: a most induló nemzeti konzultációban is helyet kap az oltóanyaggyár ügye.

A kabinet azt kéri az emberektől, hogy mondják el a véleményüket a koronavírus-járvány utáni életről.
A politikus arra szólított fel, hogy minél többen töltsék ki a legújabb nemzeti konzultációs kérdőívet és támogassák a javaslatot.

Fontos, hogy erről a témáról is minden magyar állampolgár kifejthesse a véleményét a nemzeti konzultációban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rég eldöntött jelöltekkel, egymásnak ellentmondó számokkal fulladt érdektelenségbe Magyar Péter akciója.

Panyi Miklós egyeztetett a honvédelmi miniszterrel.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Magyarország minden támogatást megad a Nyugat-Balkán békéjének.

Ha nem akar a Nyugat békét, akkor Oroszország felkészülten várja a folytatást.

A háború következményeit nem lehet eltörölni.

The Hungarian Prime Minister posted a video segment recalling the astonishing yet touching words spoken by Marta Sebestyen, sister of Jozsef Sebestyen.

A bajnoki címvédő Napoli edzőjének döntését sokan kritizálták, de végül neki lett igaza.

Ukrajna jövőbeni határairól egyeztettek a felek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.