Csaknem hét és fél milliárd forint összegben hirdetett meg pályázatokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A négy pályázat a magyar kultúrát, a nemzeti identitást erősíti és eljut szerte a Kárpát-medencében minden magyar közösséghez.
A négy pályázat a magyar kultúrát, a nemzeti identitást erősíti és eljut szerte a Kárpát-medencében minden magyar közösséghez.

Miskolc-Görömbölyön, a Grál Pincében készült a dal felvétele.

Június 3-án lépnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Szarka Tamás Kézfogás című dalát több ezer magyarral éneklik majd közösen Kárpát-medence-szerte.

A világon egyedülálló 167 négyzetméteres textil 64 magyar tájegység motívumait felhasználva készül.

A KDNP frakcióvezetője közölte, hogy az elmúlt években szimbolikusan és a honosítási törvénynek köszönhetően valóságosan is újraegyesült a nemzet.

Visky András műve a kisebbségi sors regénye is.

A Kézfogás című dal az összmagyarság összetartozásának egyik jelképévé vált az elmúlt években.

Százezreket vonzott Erdélybe a csíksomlyói búcsú, amelyet csupán pár nap választott el a nemzeti összetartozás napjától.

Idén már 150 ezren adják elő Szarka Tamás Kézfogás című dalát a nemzeti összetartozás napja alkalmából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Sok egykor híres és fényes város tűnt el nyomtalanul.

The video put out by Ukraine's National Anti-Corruption Bureau reveals all.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.