Tánccal is lehet kapcsolódni Szarka Tamás kezdeményezéséhez, a Kézfogás című dal közös énekléséhez
Közös éneklésre és táncra hívja a világ magyarságát Szarka Tamás Kézfogás című dalával.
Közös éneklésre és táncra hívja a világ magyarságát Szarka Tamás Kézfogás című dalával.

A Székelykő köveit fesse akárki akármilyen színűre, az a magyaroké volt és lesz is, amíg élnek magyarok Torockón.

A rend tagjait a hazafias gondolkodás és magatartás, a vitézi hagyományok ápolása jellemzi.

A Fidesz közleményben reagált a DK-s polgármester Trianonnal kapcsolatos kijelentésére.

A főként helyiekből álló közönség állva tapsolta meg a színészeket.

Niedermüller Péter az összetartozás napján posztolta ki véleményét.

A 888.hu portál kiemelte: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára semmit nem reagált június 4-e apropóján.

A nemzeti összetartozás napján a XVI. kerületiek ismét a csíkszentmihályiakkal zarándokoltak.

Nem tudjuk visszafordítani a történelem kerekét, de tompítani lehet azon, ami a trianoni fájdalmakat kíséri – jelentette ki Szili Katalin.

A Nemzeti Összetartozás Napjának előestéjén Kolozsváron leleplezték Kós Károly első erdélyi egész alakos szobrát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

Kihallgatták a rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.