
A magyar dráma napján, Az ember tragédiája ősbemutatójának ünnepén, szeptember 21-én nyílnak meg a fővárosi színházak a Színházak éjszakája alkalmából.
A vidéki és budapesti teátrumok őszi első bemutatói erős évadkezdést ígérnek. A Vígszínház nyomja meg elsők között az előadás kezdetét jelző csengőt.
A teátrum sajtóközleményt adott ki válaszul arra, hogy az elmúlt napokban az intézményt negatív színben feltüntetni szándékozó írás járta körbe az ellenzéki médiumokat.
Weöres Sándor költő műveit állítja a középpontba az a szezonnyitó, kétnapos programsorozat, amelyet június 26-án és 27-én rendeznek meg a Gyulai Várszínházban.
A legjobb férfi főszereplő díját Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt a Caligula helytartója című darabban mutatott játékáért kapta meg.
A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével augusztus 19-én a bazilika előtt, szabadtéri színpadon adják elő a Csíksomlyói passiót – jelentették be a társulatok vezetői hétfőn a Vármúzeumban tartott sajtó
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Világsztárok emelték fel a hangjukat az aktivista emlékére.
Varsó szerint Oroszország fokozatos eszkalációra játszik.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
Túl lett pumpálva a lufi.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.