Halálos áldozatai vannak a nagy szemétszedési akciónak az Everesten
A Himalája csúcsain 2019 óta vezeti a szemétszedést a nepáli hadsereg, ebben az évben három csapatot állítottak ki.
A Himalája csúcsain 2019 óta vezeti a szemétszedést a nepáli hadsereg, ebben az évben három csapatot állítottak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összenő, ami összetartozik.

Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.

Havazni ma sem fog.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.

Erre senki nem számított.

Egyre nagyobb a feszültség.

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.

Többféle kávé van: ébredős, lazítós, majd meghalok a fáradtságtól kávé, az alibi- és van a hálakávé.

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.