Összecsapások voltak Chile fővárosában
Két nappal az alkotmányos népszavazás előtt a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.
Két nappal az alkotmányos népszavazás előtt a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.
„Ha a baloldal nem segíti a vírus elleni védekezést, legalább ne hátráltassa azt!” – tették hozzá.
Az alaptörvényből kiderül, hogy Karácsony egy szakmaiatlan kommunikációs gumicsonttal dobálózik.
A 23 svájci frankos órabérminimum a heti 41 órás munkaidővel számolva 4086 frankos havi fizetést jelent.
A kérdés az, korlátozza-e az alpesi ország az Európai Unióból irányuló bevándorlást.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök kedden bejelentette: hivatalos kérelmet fog benyújtani a szenátushoz (felsőházhoz) népszavazás kiírására arról, hogy korrupciós vádak miatt eljárást indíthassanak öt korábbi elődje ellen egészen 1988-ig visszamenő
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt fennmaradása függhet Olaszországban az egy hét múlva esedékes népszavazás eredményétől, a parlament létszámának csökkentésétől, amely mellett és ellen országszerte több mint ötszáz téren demonstrálnak vasárnap.
Marco Chiesa nem nézi végig a svájci családok unióból érkező bevándorlók miatti szenvedését.
A Néppárt szerint a bevándorlás többek között a svájciak kiszorításához vezetett a munkaerőpiacról.
A népszavazás a helyhatóságok tulajdonosi joggyakorlását korlátozná.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ma este a Schindler listája lesz műsoron.
Quintus Pontius Pilatus hiába próbálta megmenteni az ártatlan názáretit.
Moszkva bírálta Brüsszelt, amiért a háború folytatását követelik.
Az új e-tb-rendszer nemcsak a vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti, de az egészségügyi dolgozók munkaidejének ellenőrzését is megkönnyíti.
Egy égő csikk okozhatta a tragédiát.
A betelepülő migránsok átalakítják az európai társadalmat.
Résen kell lennie mindenkinek, hiszen a húsvéti négynapos ünnepben változik a boltok húsvéti nyitvatartása.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Egy égő csikk okozhatta a tragédiát.
A betelepülő migránsok átalakítják az európai társadalmat.
Résen kell lennie mindenkinek, hiszen a húsvéti négynapos ünnepben változik a boltok húsvéti nyitvatartása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.