A fiatal diákoknak üzent első nyilatkozatában a Nobel-díjas Karikó Katalin
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin

Utoljára 2004-ben volt magyar Nobel-díjas.

Sorra gratulálnak a magyar biokémikusnak a politikusok, történelmi sikernek nevezve a hírt.

A magyar biokémikus az mRNS alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseivel érdemelte ki a díjat.

Egy félreértés miatt döntött úgy, hogy megalapítja a Nobel-díjat.

Egy év kihagyás után újra meghívást kaptak.

A SIYSS lehetőséget biztosít fiatal kutatóknak, hogy bemutassák innovatív kutatómunkájukat.

Állandó ébrenlétre szólít a Nomádok.

Óe Kenzaburo március 3-án hunyt el végelgyengülésben, a temetést a család már meg is tartotta, későbbre azonban terveznek egy nyilvános gyászszertartást.

Sir Roger Penrose fekete lyukakkal kapcsolatos elméleti munkásságát 2020-ban ismerték el fizikai Nobel-díjjal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.