Menniük kellett
Május másodikán a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi előadását tartotta.
Május másodikán a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi előadását tartotta.
A kutató úgy döntött, hogy pénzdíját skót fiatalok továbbtanulásának támogatására fordítja.
1896. december 10-én halt meg Alfred Nobel svéd vegyész, gyáros, a dinamit feltalálója, a világ legrangosabb tudományos kitüntetésének alapítója és névadója.
A Nobel-díjasok és tehetséges diákok tizenhetedik találkozóján Peter Doherty The Long and Short of COVID-19 címmel tart előadást.
Sokan nem értik, hogy miért nem ismerték el Nobel-díjjal az mRNS-vakcina feltalálóit.
Világszerte kevés a női professzor a természettudományokban.
Maria Ressa kijelentette: a Facebook olyan veszély, amely a demokráciát fenyegeti.
Benjamin List és David W. C. MacMillan zöldebbé tették a vegyészetet.
Egy japán származású, egy német és egy olasz kutató kapta idén az elismerést.
Bár a hivatalos bejelentésre még várni kell, sokan biztosra veszik, hogy a magyar biokémikus idén Nobel-díjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Párizsban óriási potya döntötte el a három pont sorsát.
Magyar Péter szervezi a hazai árvízi védekezést, állítja a Tisza párt EP képviselője.
Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.
A járművet férfiakra és nőkre szabva tervezték.
A magyar teniszező fölényes sikert aratott Kínában.
Holnap még nehezebb lesz – üzente a kormányszóvivő.
Kis híján súlyos incidensé fajult a Lengyelország és Ukrajna közötti szóváltás
A magyar férficsapat 2,5-1,5--re legyőzte Livániát a sakkolimpia 7. fordulójában és feljött a negyedik helyre.
A MÁV Zrt. megerősítette: a nagykanizsai vasútállomáson éppen olyan váltóhiba történt nemrég, mint a Keleti pályaudvaron, ahol kisiklott egy InterCity öt kocsija.
A személyhívók alkalmasak arra, hogy kikerüljék a lehallgatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.