Kézilabda NB I: Hengerelt a Fradi, hét góllal nyert a Veszprém
A műszaki területen egyre nagyobb szükség lesz jól képzett szakemberekre, ma Magyarországon pedig a nők és férfiak között egyenlőség áll fenn, ami a pályaválasztásra is vonatkozik – mondta az államtitkár.
A növekedés annak is köszönhető, hogy a foglalkoztatáspolitikában jelentős változások történtek 2010 óta – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Sopron Basket női kosárlabda csapatának kerete a nyáron nagyon átalakult, új célokkal és új edzővel készül a bajnoki rajtra.
Az Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban abba a gazdag, személyes ismeretanyagba gyökerezik, amelyhez a szerző a Nők Lapjánál töltött két évtized alatt jutott hozzá.
Éppen azok, akik a nemek közti különbségek eltörléséért küzdenek szilajul, miért húzzák a lehető legélesebb választóvonalat nő és férfi közé akkor, amikor érdekeik és érveik úgy kívánják?
Sastin Marianna elveszítette pénteki helyosztóját, így az ötödik helyen végzett a nők 62 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.
Kormos Valéria könyvében – melynek címe és borítója is szimbolikus – kicsomagolja a legvidámabb barakk gondosan becsomagolt diktatúráját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyarországra érkező delegáció tagja Krzysztof Smiszek lengyel szociáldemokrata képviselő is, Magyar Péter mentelmi ügyének európai parlamenti felelőse.
The European Union has sent exhorbitant amounts of money to Kyiv.
Csodára készül a Real, és ebben jó példát mutat nekik a négyszeres Grand Slam-győztes teniszező.
Számára nem probléma, hogy megvonják a magyaroknak járó pénzeket.
50 kórház felújítása marad el.
A régióban tavaly az egyik legmagasabb volt a magyar fizetések vásárlóerejének növekedése.
Reagált a rendőrség a momentumos túlzásaira.
50 kórház felújítása marad el.
A régióban tavaly az egyik legmagasabb volt a magyar fizetések vásárlóerejének növekedése.
Reagált a rendőrség a momentumos túlzásaira.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.