Novák Katalin: Az egyszülős családok is számíthatnak a kormányra
Az egyszülős családok világnapján közzétett videójában sorolta fel Novák Katalin, mivel segítik az érintetteket.
Az egyszülős családok világnapján közzétett videójában sorolta fel Novák Katalin, mivel segítik az érintetteket.

Az arc már megvan, csak a tudás hiányzik.

Idén meghaladta a GDP öt százalékát a családokra fordított összeg a magyar költségvetésben – újságolta Novák Katalin.

A vissza nem térítendő támogatás és annak kistelepülési változata, a falusi csok eddig mintegy 180 ezer családnak segített a saját otthonhoz jutásban.

Mozgósítani kell minden erőt, mert nem szabad hagyni, hogy az elmúlt évtized erőfeszítései elvesszenek – fogalmazott Novák Katalin.

Ezeket a juttatásokat automatikusan meghosszabbítják, amíg az iskolák és az óvodák működése a mostanihoz hasonló lesz.

A Fidesz külügyekért felelős alelnöke szerint a brüsszeli buborékban a magyar kormánypárti képviselő jogai csorbításán dolgoztak.

A miniszter közösségi oldalán közzétett írásában indokolta meg, hogy miért döntött a Fidesz az EPP-ből való kilépés mellett.

– A január elsején indult otthonfelújítási támogatás a jelzálogtartozás csökkentésével párhuzamosan is igénybe vehető – jelentette be Novák Katalin.

Novák Katalin: A Néppárt lakosságarányosan legerősebb pártjaként nem nézzük tétlenül, ahogy a jobbközép tönkreteszi önmagát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.