Mindennapi hősök: Hogy kerül színező az Operatív Törzs tájékoztatójára?
Erre is fény derül Novák Katalin új videósorozatában. Az első részben Gál Kristófot, az ORKF szóvivőjét ismerhetjük meg.
Erre is fény derül Novák Katalin új videósorozatában. Az első részben Gál Kristófot, az ORKF szóvivőjét ismerhetjük meg.

Novák Katalin kiemelte: Magyarországon 3500-4000 családban nevelnek 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, akiknek a betegsége a családtagok és a pedagógusok folyamatos odafigyelését igényli.
Novák Katalin kiemelte, hogy a személyes találkozások csökkentéséért át kellett alakítani a szolgáltatásokat, de az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre.

Novák Katalin azt mondta, hogy a veszélyhelyzetben is működnek a krízisközpontok és a titkos menedékházak, ahol jelenleg is vannak férőhelyek.

Novák Katalin elmondta, mintegy 60 ezren vannak, akik felvették a babaváró támogatást, és most nekik akkor sem kell törleszteniük, ha az első gyermekük még nem született meg.

Egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol lehetséges az, hogy egy nő átélhesse az anyaság semmihez nem fogható csodáját úgy is, hogy közben nem kell feladnia munkáját, szakmai álmait, karrierjét.

Novák Katalin elmondta, a kormány célja, hogy minden családnak, aki igényli, a lakóhelyéhez közel legyen lehetősége bölcsődébe vinni gyermekét 2022-re.
Elismerő oklevelet adott át Novák Katalin államtitkár a bölcsődeépítési ötletpályázat tizennyolc díjazottjának hétfőn Budapesten.
Mindannyiunk érdeke, hogy minél több tehetséges magyar fiatalt fedezzünk föl, minél több tehetséges magyar fiatalnak fogjuk meg a kezét, és aztán hosszú távon se engedjük el – mondta az államtitkár.

A családpolitikával meg akarja őrizni a kormány a hagyományos család jelentette értékeket, amit egyesek ultrakonzervatívnak tartanak, pedig csak konzervatív és modern – mondta az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.

Karácsonyi nagyinterjúnk a Kossuth-díjas zeneszerzővel, aki nyolcvanévesen is maga a nevetős élet és a tiszta magyar gondolat.

A karácsony második napja, amikor még él a szent idő, de már megjelenik a fellélegzés is, tudja, mit ünneplünk?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.