Van segítség a kapcsolati erőszak áldozatainak
Novák Katalin kiemelte: mindnyájunknak egy jelzőrendszer részévé kell válnunk, mert a kapcsolati erőszak nem magánügy.
Novák Katalin kiemelte: mindnyájunknak egy jelzőrendszer részévé kell válnunk, mert a kapcsolati erőszak nem magánügy.

Nagy eredmény, hogy mára több mint százezer család igényelte a tavaly júliusban indult családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását – jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Novák Katalin elmondta, 2019 november végéig a KSH adatai szerint 61979 házasságkötés volt Magyarországon, ami utoljára a rendszerváltáskor fordult elő.
Az államtitkár súlyos problémának nevezte, hogy Európában az elmúlt évtizedekben nem foglalkoztak a demográfiai kihívásokkal, az elöregedő társadalmakkal, a csökkenő születésszámmal.
A Fidesz felszólította Karácsony Gergelyt, hogy mentse fel pozíciójából a főváros brüsszeli irodavezetőjét, Jávor Benedeket, a Novák Katalinra nézve sértő, szexista Twitter-bejegyzése miatt.

Láng Zsolt szerint „elfogadhatatlan, közönséges bejegyzést” engedett meg magának Novák Katalin, a külügyekért felelős Fidesz-alelnök római látogatásával kapcsolatban.
Felháborító, szexista Twitter-bejegyzésben kommentálta Novák Katalinnak egy Silvio Berlusconival közös fotóját a Párbeszéd politikusa.

Karácsony Gergely főpolgármester nem felejtette el talajt fogott elvtársát Jávor Benedeket, sőt bevette őt is a szaftosba.

Az államtitkár, a Fidesz alelnöke bízik benne, hogy a Főpolgármester tájékozódik, levonja a következtetéseket, elhatárolódik párttársa és személyes kinevezettje mocskolódó kijelentésétől.
Nem kellenek olyan hangadók, akik azért utaznak Gyöngyöspatára, hogy ott látványosan elsírják magukat. Ugyanezen civil szervezetek a baloldali kormányok idején egy szót sem szóltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.

Karácsonyi nagyinterjúnk a Kossuth-díjas zeneszerzővel, aki nyolcvanévesen is maga a nevetős élet és a tiszta magyar gondolat.

A karácsony második napja, amikor még él a szent idő, de már megjelenik a fellélegzés is, tudja, mit ünneplünk?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.