Századvég: Az idén 5 százalék is lehet a gazdasági növekedés
A növekedésben, az ideihez hasonlóan, nagy szerepe lesz a fogyasztásnak, amelyhez elsősorban a béremelkedések járulnak hozzá, illetve a hitelállomány növekedése is segíti.
A növekedésben, az ideihez hasonlóan, nagy szerepe lesz a fogyasztásnak, amelyhez elsősorban a béremelkedések járulnak hozzá, illetve a hitelállomány növekedése is segíti.
A magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat.
Az egy évvel ezelőttihez mérten 20,5 százalékos októberi bővülés július óta a legnagyobb ütem, az év első tíz hónapjára vetítve a növekedés mértéke 27,0 %.
Októberben a külföldi vendégek száma 9,2, százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A belföldi vendégek száma 3,4 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal csök
Jövőre már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely feltehetőleg 2022-ig folytatódni fog, jövőre így 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A japán kormány jócskán feljavította a gazdaság idei harmadik negyedévi növekedésére vonatkozó adatot, elsősorban a korábban becsültnél nagyobb tőkeberuházások miatt.
Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.
Míg korábban a térség országai az utolsók között voltak Európában, most számos gazdasági mutató alapján az élen járnak – mondta a külügyminiszter.
A jelenlegi lassuló globális környezetben a magyar gazdaság növekedése továbbra is várakozáson felüli, Európa egyik leggyorsabb ütemű bővülését mutatja – olvasható a Nemzetközi Valutaalap jelentésében.
A gazdasági növekedési lendület folytatódására utal a kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi adata, amely az első a negyedik negyedévi jelzőszámok közül. A lakossági fogyasztást a reálkeresetek töretlen emelkedése táplálja – állapítottá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Háromnapos ülést tartanak.
A frontérzékenyek a hét elején javulást tapasztalhatnak.
Egyre többet „kütyüznek” a gyerekek.
Jobb koncentrációt, memóriát és tanulási képességet ígérnek, de használatuk következményei kiszámíthatatlanok.
A Fidesz képviselője szerint az összes háborúpárti európai vezetőnek el kell takarodni.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
Stephen Millert Joseph Goebbelshez, Hitler hírhedt propagandistájához hasonlította.
A Liverpool edzője több témában is kifejtette a véleményét az újabb vereség után.
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
Néhány hét alatt öt vandál támadás történt Bécsben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.