KSH: 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés 2019-ben
A növekedés mértéke jóval meghaladta az előző évit – jelentette első becslése alapján a statisztikai hivatal.
A növekedés mértéke jóval meghaladta az előző évit – jelentette első becslése alapján a statisztikai hivatal.
Három hónapos mélypontra esett vissza a kínai szolgáltatószektor növekedése januárban a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének szerdán közzétett adatai szerint, ami
Erősebben indult az év az euróövezet magánszektorában, januárban enyhén gyorsult a gazdasági növekedés az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport végleges beszerzésimedzser-indexeinek tanúsága szerint.
Az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseinek köszönhetően, a béremelések és a családtámogatási rendszer kiteljesedésével egyre több pénzt költhetnek az emberek – mondta Cseresnyés Péter.
Bodó Sándor államtitkár elmondta, nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek, köszönhetően a kormány adópolitikájának, amely a cégeknek lehetővé teszi, hogy többet költsenek béremelésre.
Több mint 182 millió utast szállítottak 2019-ben a Cseh Vasutak (Ceské dráhy). Az állami részvénytársaság utasainak száma éves összehasonlításban három millióval emelkedett. Növekedést mutatott ki a két nagy kereskedelmi utasszállító, a RegioJet és a Leo
A digitális kommunikáció szegmense exponenciálisan növekszik, mégsem tapasztalható olyan mértékű bővülés az áramigényében, mint arra korábban számítottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Az egyházfő másodjára vezetett szentté avatást.
Ukrajna uniós csatlakozását erőlteti Brüsszel.
Elkobozták felszerelésüket is.
A hétvége meglepetésemberének a következő versenyre is hatással van a büntetése.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.