Az állam szerepével kapcsolatban a közgazdász elmondta: szükség lehet egy újabb munkahelyvédelmi akciótervre, amelynek részeként a vállalatok adó- és járulékfizetési kötelezettségeit lehetne mérsékelni, azonban fontos, hogy a hazai bankrendszert sem lehet kihagyni a válság kezeléséből. Boros Imre szerint a jegybank olyan konstrukciót biztosíthatna a bankoknak, amellyel azok nullaszázalékos kamattal juthatnak forráshoz a jegybanktól, és azt azután alacsony, akár csupán egyszázalékos kamattal helyezhetnék ki vállalatoknak, amelyeknek egy éven át törlesztési moratóriumot is biztosíthatnának azzal a feltétellel, hogy folyamatosan ellenőrzik, mindent megtesz-e az adott cég a felépülésért.
A Magyar Nemzeti Bank egyébként a hét elején jelentett be a bankrendszer likviditását erősítő intézkedéseket – ennek érdekében napi rendszerességgel egyhetes futamidejű forintlikviditást nyújtó FX-swap tenderekkel áll a hitelintézetek rendelkezésére, és törlesztési moratóriumot hirdetett a Növekedési hitelprogramban résztvevő vállalatoknak, valamint azt szorgalmazza a pénzintézeteknél, hogy egyéb vállalati hiteleik esetében ők maguk alkalmazzanak törlesztési moratóriumot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!