MNB: A GDP 6,0 százalékával gazdagodtak tavaly a háztartások
A háztartások megtakarítási tranzakciói a tavalyi évben 810 milliárd forinttal, 37,2 százalékkal tettek túl az előző évieken.
A háztartások megtakarítási tranzakciói a tavalyi évben 810 milliárd forinttal, 37,2 százalékkal tettek túl az előző évieken.
Kétezertíz után az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében a kormány számos intézkedést hozott. E döntések mozgatórugója az az alapelv volt, hogy magyar kézbe kell venni a stratégiailag fontos ágazatokat.
Növelte fogalmát és nyereségét tavaly a Huawei Technologies kínai mobilhálózati berendezésgyártó-vállalat és további fejlesztésekkel kíván stratégiavezető pozícióra szert tenni a gazdasági digitalizáció korszakában meghatározó 5G mobilhálózati rendszerek
A kormányzat bevételeit a béremelkedéssel támogatott fogyasztás tovább generálja, és a vállalati beruházások is hozzájárulnak a GDP-bővüléséhez – mondta az államtitkár.
Míg a kormányzást 2002-ben az első Orbán-kormány 52,9 százalékos GDP-arányos államadóssággal adta át, addig 2010-ben a Bajnai-kormány a GDP 85 százalékán álló államadósságot hagyott maga után.
Rendben vannak a magyar gazdaság fundamentumai, visszatért a saját erő. Jelenleg a növekedés és az egyensúly paradigmája zajlik.
Az Építőipari Kft. 51 százalékos üzletrésze a 2018-ban végrehajtott tőkeemelési sorozat részeként, tavaly novemberben került az Opus Global tulajdonába.
A miniszter elmondta: büszkeségre ad okot, hogy a munkanélküliség Magyarországon tavaly gyakorlatilag 3,6 százalékra csökkent, így aki dolgozni akart az tudott és tud is.
Januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gyémántipar minden szegmense nőtt az utóbbi években: a legutóbbi, tavaly decemberben közölt iparági jelentés szerint 2017-ben kétszázalékos volt a bővülés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.