Süli János: Jó minőségű, engedélyezhető atomerőmű készül
A miniszter hangsúlyozta: az atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy az hatvan évig olcsón, biztonságosan tudjon villamos energiát termelni.
A miniszter hangsúlyozta: az atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy az hatvan évig olcsón, biztonságosan tudjon villamos energiát termelni.

Magyarország és Üzbegisztán között együttműködés indulhat a nukleáris mérnökképzésben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal jelentős eredményeket mutathatunk majd fel, amelyeket mindenki üdvözölni fog – mondta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán Hanoiban, ahol Donald Trump amerikai elnökkel találkozik.
Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel az Egyesült Államok európai szövetségeseit Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián
A nukleáris fegyverkezési versenynek nem lesz győztese – ezzel a címmel jelent meg Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök véleménycikke szerdán a Vedomosztyi orosz napilap internetes felületén.
A phenjani rezsim az USA-val folytatott nukleáris leszerelési tárgyalások alatt is előállíthatott atombombákhoz szükséges alapanyagot – derült ki egy szakértői tanulmányból.
A közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződés megszűnésével ugrásszerűen megnőne egy véletlenszerű nukleáris konfliktus kockázata – vélekedett kedden a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva az egyik európai ors



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.