Nógrádi György a RIA Novosztyinak: Putyin nem akar atomháborút
Következményei lehetnek a NATO-hadsereg megjelenésének Ukrajnában – figyelmeztetett a biztonságpolitikai szakértő.
Következményei lehetnek a NATO-hadsereg megjelenésének Ukrajnában – figyelmeztetett a biztonságpolitikai szakértő.

Két legyet egy csapásra: megvalósítható az erőforrás-szuverenitás és az élhetőbb jövő is.

Tűz ütött ki egy nem nukleáris területen.

Ukrajna egyik legnagyobb szövetségese ráadásul rekordösszegért vásárolt tavaly nukleáris üzemanyagot Putyinéktól.

1,5-2 kilotonnás robbanófejet lehetett rászerelni.

Kim Dzsong Un szerint Washington lépései nukleáris háború szélére sodorták a Koreai-félszigetet.

Vlagyimir Putyin még februárban írta alá a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló orosz–amerikai egyezmény felfüggesztését.

Elárulták az oroszok, mikor „kénytelenek” bevetni az atomfegyvert.

Kim Dzsong Unnak vélhetően van egy harmadik gyermeke is, akinek a neme sem ismert.

Moszkva újra készenlétbe helyezte nukleáris kísérleti telepét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

Mcsi Attila volt a légió egyetlen gólszerzője, Szoboszlai Dominik felemás hetet zárt.

Amikor a tudatosság elvesz az élményből.

Donald Trump egy évvel ezelőtt, november 5-én nyerte meg az elnökválasztást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.