Szijjártó Péter a Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalat vezetőivel tárgyalt
A tárcavezető hangsúlyozta, Brüsszelben fontos csatákat nyertünk meg, köztük a nukleáris energiával kapcsolatban is.
A tárcavezető hangsúlyozta, Brüsszelben fontos csatákat nyertünk meg, köztük a nukleáris energiával kapcsolatban is.

A paksi bővítéshez szükséges két nagy tömegű nukleáris berendezés egyike, a zóna-olvadékcsapda már elkészült, és mostanra a reaktortartálynak is megkezdődött a gyártása Szentpéterváron.

Orosz diplomata: Célponttá válnak a katonai szövetség tartósan Lengyelországba telepítendő nukleáris objektumai.

Japán az oroszok elleni fellépés szükségességét az amerikai atombombával magyarázta.

Az orosz külügyminisztérium határozott, nyilvános és őszinte reakciót vár a kivizsgálás során.

Az amerikai üzletember az X-en tett bejegyzésében ismét a háború eszkalációjának veszélyére hívta fel a figyelmet.

Egy a brit kormány által kiadott dokumentum megerősíti a britek elkötelezettségét a nukleáris elrettentés mellett.

A magyar miniszterelnök az Európai Nukleáris Szövetség csúcstalálkozóján szólalt fel.

Az országok vezetői azért gyűltek össze Brüsszelben az első nukleáris csúcstalálkozón, hogy kiemeljék az atomenergia szerepét a globális kihívások kezelésében.

Sűrű napok elé néz a miniszterelnök: részt vesz az Európai Nukleáris Szövetség csúcstalálkozóján, holnap pedig EU-csúcs kezdődik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

Óvatos becsléssel ezerforintos benzinártól mentettük meg a magyarokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő vezetésével sikeres tárgyalásokat folytatott a magyar delegáció Washingtonban.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.