A nukleáris fegyverek valaha nem voltak alkalmasak a támadásra, az elrettentés eszközei voltak, amelyek féken tartották a világégés feltörő lángjait. A nemzetközi rendszer úgy épült ki, hogy mindenki sakkban tart mindenkit, az összes főkolompos fegyvert tart a többiek fejéhez, így senki se képes megmozdulni, csak várják, hogy valami történjen.
Amolyan mexikói felállás ez a helyzet, de sajnos csak rosszak és csúfak vannak az arénában, a jók azért imádkoznak, hogy ne történjen semmi, és elégedjen meg mindenki a neki juttatott arannyal.
Ennek a rendszernek ma már csak a keretei léteznek, ugyanis a nukleáris fegyverek támadó funkcióját senki se tartja elfogadhatatlannak. Kétszer már megtörtént, miért ne lehetne újabb atomtámadás? A szellem egykor kiszökött a palackból, máig bírta az emberiség józan része tartani a dugót, amely már egyáltalán nem tartotta stabilan a gonosz lelket odabenn. Aztán valahogy úgy esett, hogy elerőtlenedett az a kéz, amely a békéért tartotta a dugót. Ma a háborút várjuk.
A mi modern világunkban a nukleáris fegyver már nem a védekezést szolgálja, hanem a fenyegetés felerősítését. Valaha mindenki kötelezte magát, hogy elsőként nem vet be ilyen eszközt, ez az ígéret ma már nem hangzik el.
A franciák is megmutatják az egyik olyan rakétájukat, amellyel tudnak nukleáris robbanófejet szállítani, az oroszoknak is most jutott eszükbe kipróbálni hasonló készségeiket, és ez mind-mind arra szolgál, hogy senki se moccanjon, csak összeszűkülő szemmel, rémülten figyelje a többieket.
Lengyelország eközben jó eséllyel arra készül, hogy olyan radarrendszert vásárol óriási pénzért az amerikaiaktól, amellyel képes lesz megvédeni Ukrajna bizonyos területeit. Ez ugyan még mindig nem támadás, de azért már nagyon közel áll ahhoz, és orosz részről is könnyen annak tekinthetik. A technológia létezik, a NATO pedig nem lépte át az ukrán–lengyel határt, de a légvédelmi rakétáik meg tudják tenni. A többi a diplomaták feladata, hogy úgy magyarázzák ezt a lépést, hogy ne legyen belőle háború.
