Hangsúlyozta, hogy Moszkva figyelemmel kíséri, ahogy „a lengyel végrehajtó hatalom különböző elemei, és nem csak azok, miként alakítják ezt a témát belső diskurzusukban”.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn kilátásba helyezte, hogy az orosz hadsereg megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek.
A NATO ezen lépése okozhatja a harmadik világháborút
Katonai célponttá válnak Oroszország számára a NATO-országok állandó jelleggel Lengyelországba telepítendő nukleáris objektumai – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

További Külföld híreink
Rjabkov és Peszkov arra reagált, hogy Andrzej Duda lengyel elnök a Fakt című lengyel lapnak nyilatkozva kijelentette: hazája kész arra, hogy a területére nukleáris fegyvert telepítsenek, és erről tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal. Duda indoklásként azt hozta fel, hogy Oroszország „egyre inkább militarizálja” a kalinyingrádi régiót, és Belaruszba is atomfegyvert telepített.
Az RBK című orosz napilap szerint atomfegyverek lengyelországi telepítéséről már évek óta folynak a tárgyalások, a lengyel védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy már 2015-ben tervezték a taktikai nukleáris fegyverek külföldi telepítését előirányzó NATO-programhoz (Nuclear Sharing) való csatlakozást. 2022 őszén Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium akkori helyettes szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem fog atomfegyvereket telepíteni olyan országokba, amelyek 1997 után csatlakoztak a NATO-hoz. Lengyelország 1999-ben lett a szövetség tagja.
A vita ismét felerősödött azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly tavasszal bejelentette: úgy döntött, atomfegyvereket telepít Belaruszba.
Miután Lengyelország jelezte készségét, hogy nagyobb részt vállaljon a nukleáris elrettentésben, és csatlakozzon a nukleáris programhoz, Moszkva negatívan reagált Varsó álláspontjára. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint „a nukleáris fegyver lengyelországi telepítésére vonatkozó kérés csak egy dologgal fenyeget: azzal, hogy az ilyen fegyvert használni fogják”. A Kreml már 2022-ben azt hangoztatta, hogy a lépés növelné a feszültséget a térségben.
Borítókép: Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Szputnyik fotóján (Fotó: Gavriil Grigorov/AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!