Megtartja fontos szerepét az olaj
Az iparosodás és a felhasználási igény növekedése miatt még 2040-ben is az olaj lesz a legfontosabb energiahordozó a világon – állítja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC).
Az iparosodás és a felhasználási igény növekedése miatt még 2040-ben is az olaj lesz a legfontosabb energiahordozó a világon – állítja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC).
Nem aggódik az olaj jelentőségének a csökkenése miatt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC. A szervezet kedden Bécsben publikált World Oil Outlook (WOO) közép- és hosszútávú olajpiaci prognózisa szerint az iparosodás és a felhasználási igény nö
Az iráni külügyminisztérium megerősítette, hogy támadás érte a hajót, melynek következtében olaj került a tengerbe, és komoly szennyezést okozott.
Törökország számára lehetetlen, hogy leállítsa olaj- és földgáz vásárlásait Iránból, dacára az amerikai szankciók fenyegetésének – jelentette ki pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő újságíróknak nyilatkozva az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakáról hazafe
Az olajbrókerek a világ leghisztérikusabb teremtményei. Ha egy viharzóna arra fordul, amerre a tengeri fúrótornyok dolgoznak, hamar ugrik egyet az olajár.
Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.
A tanker 2,1 millió hordó iráni nyersolajat szállít, amelynek értékét korábban 130 millió dollárra (38,6 milliárd forintra) becsülték.
Az Egyesült Államok a szankciók révén napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden az MSNBC televíziónak adott interjúban.
A globális olajkereslet csökkenését, ezen belül is az OPEC-olaj iránti kereslet mérséklődését és a szervezeten kívüli termelők kínálatának növekedését jelezte az év hátra lévő részére és 2020-ra az OPEC.
Mintegy 40 ezer liter olaj ömlött a tengerbe Chile partjainál szombaton egy bányavállalat patagóniai olajtermináljánál bekövetkezett baleset miatt – jelentették be a helyi hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eseményen jelen volt Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja is.
Az Egyesült Államok elnöke üzenetét minden NATO-tagállamnak és a világnak címezte.
The proposal earmarks billions to be spent on illegal migration, pseudo-NGOs serving foreign interests, leftist-liberal media, woke propaganda, and on financing the war.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
Több baleset és munkavégzés is lassítja a közlekedést az ország útjain.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.