Ennio Morricone életéről jelent meg könyv magyarul
„Ha rajtam múlik, én halálomig komponálok és vezényelek, mert annyira szeretem a zenét” – mondta az olasz komponista Király Leventének.
„Ha rajtam múlik, én halálomig komponálok és vezényelek, mert annyira szeretem a zenét” – mondta az olasz komponista Király Leventének.
Brahim Ausszaui szeptember 20-án érkezett meg Lampedusa szigetére egy tunéziai migránsokkal teli hajóval.
Az imolai versenypálya legendás párharcok és tragikus balesetek miatt maradt meg a nézők emlékezetében.
Ha a szervezett bűnözés által mozgatott tömegeket kontroll nélkül beengedik egy országba.
Az olasz Közegészségügyi Hivatal szerint húsz tartományból tizenegyben kritikussá vált a járványhelyzet.
Matteo Salvini csütörtökön az olasz belügyminiszter távozását követelte amiatt, mert Olaszországban léphetett be az unióba a tunéziai merénylő.
Virtuális kiállítással emlékezik Modigliani halálának 100. évfordulójára Olaszország.
A március eleji időszakát idézi az Olaszországi vírushelyzet, a szigorítások miatt több nagyvárosban tüntetnek, az embereknek elegük van.
Kaotikus állapotok alakultak ki, miután a Conte-kormány drasztikus szabályokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt.
Az AS Roma ellen hazai pályán játszott fordulatos, 3-3-as döntetlent a Serie A listavezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
Ez nem semmi.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.