Kétszázezer adag oltóanyagot adtunk el Portugáliának
Magyarország még az elején keleti vakcinákat is vásárolt, így most másoknak is tudunk segíteni.
Magyarország még az elején keleti vakcinákat is vásárolt, így most másoknak is tudunk segíteni.

Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is.

Szijjártó Péter csütörtökön Prágában adta át az oltóanyagot Andrej Babiš cseh miniszterelnöknek.

Ez már a huszonhetedik szállítmány, amely hazánkba érkezett a gyártótól.

Ezek lesznek az első vakcinák, amelyeket Latin-Amerikában fejlesztettek ki és gyártanak.

A negyedik járványhullám megelőzéséhez a lehető legtöbb embernek teljes oltással kell rendelkeznie.

Az oltóanyag 90,4 százalékos hatékonyságú, a mérsékelt és súlyos betegségekkel szemben teljes védelmet nyújt.

A Moderna kereskedelmi vezetője szerint a Medison Pharmával megkötött megállapodás garantálja, hogy a vakcinájuk eljut az érintett piacokra.

A 18 év felettieknek ajánlják a vakcinát, két adagban, 2–4 hetes intervallummal a két oltás között.

A cél az, hogy június 21-ig a nagykorú lakosság hatvan százaléka megkapja legalább a vakcina első adagját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Az ukránok drónokkal támadtak az éjjel.

Itt az új német fegyver.

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.