Tarlós István: Budapest győzelme egyértelmű volt
Az Európa legjobb úti célja 2019 elismerés azért különösen fontos, mert kiérdemléséhez a világ minden tájáról érkező, több tízezer utazó szavazata volt szükséges – mutatott rá a főpolgármester.
Az Európa legjobb úti célja 2019 elismerés azért különösen fontos, mert kiérdemléséhez a világ minden tájáról érkező, több tízezer utazó szavazata volt szükséges – mutatott rá a főpolgármester.

A közterületen tartott sajtótájékoztatót a hódmezővásárhelyi Fidesz azért hívta össze, mert újabb bizonyítékok merültek fel egy, szerintük áron alul eladott önkormányzati lakás ügyében.

Egy-egy felfújt negatív hír, rosszindulatú sajtómegjelenés hosszú évek munkáját teheti tönkre, pedig sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a város fejlődő pályán maradjon.

A miskolci közgyűlés pénteken 47,3 milliárdos főösszeggel elfogadta a város idei költségvetését; az előterjesztés 20 igen szavazatot kapott, öt tartózkodás mellett.
A főpolgármester annak kapcsán, hogy szerinte az ellenzék választási évben a költségvetésnél ennyire ötletszegény, egy focihasonlattal élt.

Debrecen megosztja gazdaságfejlesztési tapasztalatait az agglomeráció településeivel annak érdekében, hogy Kelet-Magyarország Európa egyik legversenyképesebb régiója legyen – mondta a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
Harminc új hulladékszállító járművet vásárol a pécsi önkormányzat a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) mintegy másfél milliárd forintos forrásából. Az eszközök az év végén állnak üzembe – mondta Őri László (Fidesz-KDNP) alpolgármes



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.