Szakértő: Most fog elkezdődni az ellenzéki alkudozás
Az ellenzéki pártok között áprilisban kötött megállapodások az EP-választási eredmények és az azt követkő közvélemény-kutatások fényében megváltozni látszanak – mondta Deák Dániel.
Az ellenzéki pártok között áprilisban kötött megállapodások az EP-választási eredmények és az azt követkő közvélemény-kutatások fényében megváltozni látszanak – mondta Deák Dániel.

A kormánypártok és az Összefogás Pécsért Egyesület egyetértettek abban, hogy „a várost meg kell védeni Gyurcsány Ferenctől, a felelőtlen szocialista gazdálkodástól”.
Az MSZP alelnöke szerint a szocialisták jelenlegi vezetése a „még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál”.

Támogasson téged a Feri...

A Századvég legfrissebb felmérése szerint a fővárosi választók továbbra is lesújtó véleménnyel vannak a zuglói polgármesterről, nem tekintik Tarlós István reális kihívójának.

Az ellenzék kétségbeesetten dolgozik azon, hogy az őszi választás ne egy Karácsony-Tarlós közötti versenyről, hanem egy kormánypárt-ellenzék közti rivalizálásról szóljon.

A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal – közölte a főpolgármester.

A reprezentatív közvélemény-kutatás szerint Tarlós Istvánra a budapestiek 46, Karácsony Gergelyre 38 százalékuk szavazna most vasárnap.


Együtt tennék tönkre mindazokat az eredményeket, amelyeket Budapest az elmúlt években Tarlós István és a kormány közös munkájával elért – közölte a kormánypárt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.