Kálmán Olga bevezetné a budapesti vizitdíjat
Mihályi Péter közgazdász, a Soros-féle CEU vendégprofesszora kifejtette, hogy Kálmán Olga, ha a programját meg akarja valósítani, akkor „plusz forrásokra is szüksége volna”.
Mihályi Péter közgazdász, a Soros-féle CEU vendégprofesszora kifejtette, hogy Kálmán Olga, ha a programját meg akarja valósítani, akkor „plusz forrásokra is szüksége volna”.

A főpolgármester, Kálmán Olga szavaira reagálva felidézi, hogy a „panelprogram” szakmai kifejezés, állam által támogatott felújításokat jelent és ezek jelenleg is folynak.
Az előválasztási ceremónia egy álcázott marketingtevékenység, amely nem a törvényes választás szabályai szerint történik – mutatott rá nyílt levelében Tarlós István főpolgármester.

Az ellenzéki pártok innovációjának köszönhetően körvonalazódik egy, a futballélethez hasonló újabb axióma: Budapest vezetéséhez bárki érthet, feltéve, ha a balliberális oldalról érkezik.

Nem akar lemaradni a főpolgármester-jelöltek előválasztási cirkuszában a Momentum-jelölt, így aztán Kerpel-Fronius Gábor újabban minden létező helyen felbukkan.
A tájékozatlanságukról és az inkompetenciájukról tanúskodó kijelentéseket tettek az ellenzéki előválasztás főpolgármester-jelöltjei az ATV-n közvetített vasárnapi vitájukon.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint egyértelmű, hogy újra összeáll a megszorításmániás koalíció.
Az önkormányzati voksoláson az egri polgároknak két világkép között kell választaniuk – mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz választókerületi elnöke.
Ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász szerint a független, objektív, balliberális újságírói nimbusz lelepleződik.

Kósa Lajos tájékoztatása szerint a kormánypárt debreceni csoportja csütörtöki tisztújító tanácskozásán döntött Papp László jelölése mellett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

A pénzek szétosztásában kulcsszerepet játszó Ökotárs Alapítvány rendszeresen bukkan fel a magyar szuverenitást sértő akciókban.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Macron lett a rosszfiú?

CPAC Hungary ötödjére.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Florian Wirtz a kihagyott ziccere ellenére örülhet, talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta Liverpool-mezben.

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelések ellen.

Bőgő motorral, csikorgó kerekekkel vonszolta a Toyota Land Cruiser a több tíz tonnás nyerges vontatót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.