Antik műkincseket ad vissza Oroszországnak a Salzburg Múzeum
Nyolc antik műkincset ad vissza Oroszországnak a Salzburg Múzeum ősszel.
Nyolc antik műkincset ad vissza Oroszországnak a Salzburg Múzeum ősszel.
Peking és Moszkva a multilaterális és nyitott világgazdaság mellett száll síkra – jelentette ki Vang Ji, a kínai államtanács tagja, külügyminiszter, miután hétfőn Szocsiban Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével tárgyalt.
Előrelépés nélkül zárult az orosz-japán békemegállapodásról szóló egyeztetések harmadik fordulója, amelyre pénteken került sor a két ország külügyminisztere között Moszkvában. A két ország közötti békeszerződés a második világháború vége óta várat magára.
Preisinger Sándor szövetségi edző együttese úgy várhatta a pont nélkül álló oroszok elleni találkozót, hogy már korábban bebiztosította csoportelsőségét.
A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság (ITLOS) megkezdte a Kercsi-szorosban tavaly történt orosz-ukrán incidens tárgyalását pénteken.
Oroszország továbbfejleszti védelmi potenciálját, de továbbra is nyitott az együttműködésre más országokkal a terrorizmus, a szélsőségesség és a neonácizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott
Hét orosz turista életét vesztette, amikor lavina temette őket maga alá a dél-szibériai Altáj-hegységben – közölte szerdán az Interfax hírügynökség.
Elhatárolódott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Szergej Glazjev elnöki tanácsadó blogbejegyzésétől, aki azt állítja, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök izraeli zsidókkal szándékozik betelepíteni a konfliktus sújtotta Donyec-meden
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése, és lehetőségek kihasználása.
Harminc éve annak, hogy megnyitotta kapuit a Fonó Budai Zeneház.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője szerint a Budapesti Digitális Polgári Kör egyik legfontosabb feladata, hogy a csoporton keresztül mindenki képviselete megvalósulhasson.
A finnek óriási meglepezésre kiütötték az egyik nagy esélyes csapatot, a szerbeket. Csakhogy már nem játszhatnak Finnországban, hiába voltak ők az egyik társrendezők.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője szerint a Budapesti Digitális Polgári Kör egyik legfontosabb feladata, hogy a csoporton keresztül mindenki képviselete megvalósulhasson.
A finnek óriási meglepezésre kiütötték az egyik nagy esélyes csapatot, a szerbeket. Csakhogy már nem játszhatnak Finnországban, hiába voltak ők az egyik társrendezők.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.