Tegnap volt húsz esztendeje, hogy Borisz Jelcin akkori államfő egy titkosszolgát választott az összeroskadt szovjet birodalom romjain sarjadó Oroszországi Föderáció miniszterelnökévé. Bár Vlagyimir Putyin volt KGB-tisztként, valamint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójaként és a föderáció Biztonsági Tanácsa titkáraként korábban is jól ismert, befolyásos személyiség volt hírszerzési körökben, nevét a nagypolitikában csak kevesen emlegették – foglalkozásából adódóan a háttérben dolgozott. Olyan kevesen ismerték, hogy 1999 augusztusában egy közvélemény-kutató sem tett volna tétként egyetlen üveg vodkát sem arra, hogy a félénk, hideg tekintetű, esetlen mozgású férfi több szerencsével jár, mint elődei – idézi a kor felfogását a Focus Online német hírportál elemzése. Minthogy az is kétséges, hogy az akkor csupán 46 éves, alacsony növésű ex-KGB-s maga meg lett volna győződve arról, sikerek fűződnek majd a nevéhez. Nem nagyon volt oda a kinevezésért, s barátai visszaemlékezései szerint Putyin szívesebben lett volna a Gazprom elnöke, semmint hogy egy nagyhatalmat irányítson.
Mindenesetre Putyin bírta Jelcin teljes bizalmát, aki ráadásul az utódját látta benne az elnöki székben. Az oroszokat sokként érte a hír, hiszen a pártfogolt neve addig kizárólag az FSZB igazgatójaként merült fel, tevékenységéről a nyilvánosság semmit nem tudott. Kinevezésének körülményeit homály fedi, ám a Der Spiegel német hírmagazin szerint gyanítható, Putyin csúcsra vezető útját előre megtervezték. A már nagybeteg Jelcin körüli befolyásos, erős politikai hatalommal bíró klikk kapkodva keresett olyan utódot, aki nem sérti a köreiket. Putyin erre ideális jelöltnek bizonyult, ráadásul még lojalitása is közismert volt. A csoport szélsebesen megfelelő személyiséget barkácsolt a hivatalnok Putyinnak a megfelelő parlamenti párttal együtt – a többi már a média és a politikai szakértők dolga volt. Így lett Oroszország „erős embere” az egyszerű szentpétervári ügynökből.
A duma 1999. augusztus 16-án hagyta jóvá kormányfői kinevezését, majd az év utolsó napján Jelcin váratlanul lemondott, s Putyin ideiglenes államfő lett. Az elnökválasztást 2000 márciusában Putyin a szavazatok 52,94 százalékával nyerte. Diadalmenetét „tragikus szerencse” segítette: miután a csecsen lázadók ismét aktivizálták magukat, és 1999 augusztus–szeptemberében százak életét követelő robbantásokat hajtottak végre orosz földön, az akkori új kormányfő 93 ezer katonát indított Groznij felé, megnyitva ezzel a második csecsen háborút. Putyin népszerűsége 2000 januárjára 84 százalékra szökött.