Putyin szerint a szuverenitás meggyengülése halálos veszély
Az elnök az orosz államiság megszületésének 1160. évfordulója alkalmából tartott beszédet.
Az elnök az orosz államiság megszületésének 1160. évfordulója alkalmából tartott beszédet.
A demonstrálók sokat kockáztatnak: akár börtönbüntetés is járhat annak, aki kibújna a sorozás alól.
Jens Stoltenberg nyomatékosította: „Bizonyossá tesszük, hogy Moszkva ne érthesse félre, pontosan hogyan fogunk reagálni.”
„Az intézkedés 300 ezer embert érint, ők családtagjaikkal együtt a választópolgárok csupán egy százalékát tehetik ki” – nyilatkozta lapunknak Seremet Sándor szakértő.
Peszkov nem tudott válaszolni a kérdésre, hogy a mozgósítottak előtt le fogják-e zárni a határt.
– Elfogadhatatlan hogy Putyin a nukleáris fegyvereket használja terrorarzenálja részeként – hangsúlyozta Peter Stano.
A részleges mozgósítás a gazdasági szereplőkre is hatással lehet, ekkor a háború szempontjából kiemelt jelentőségű területek élvezhetnek prioritást.
Az orosz elnök a részleges mozgósítást már a mai nappal elrendelte. Csak a tartalékosokat sorozzák be, ez körülbelül háromszázezer embert érint.
Előzetes tartózkodási engedély sem szükséges.
Az orosz elnök kritizálta azokat az országokat, amelyek megpróbálják megőrizni hegemón szerepüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ennél már tényleg nincs lejjebb.
Információink szerint április óta nem végzett érdemi edzésmunkát, a vb-indulása holnap dől el.
A magyar átlagnyugdíj ötszöröse az ukránnak, ami hazánkba csábíthatná az ukrán nyugdíjasokat.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
A spanyol csapat lemaradt a klubvilágbajnokságról, pedig az elnök mindent megtett.
Teljes körű nemzeti vizsgálat indul.
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
Teljes körű nemzeti vizsgálat indul.
Az újrahantolt mártírok mellett a diktatúra is a ravatalra került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.