A nemzeti összetartozás évének nyilvánították 2020-at
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
Az Országgyűlés ma tart általános vitát a kormány jövő évre szóló adócsomagjáról.
Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezték a képviselők délután, az azonnali kérdések órájában. Az ülést vezető Latorcai Jánosnak rendszeresen helyre kellett utasítania az ellenzéki felszólalókat.
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés, amely már kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évévé nyilvánításáról.
Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.
Az iskolaigazgatói bérek juttatásokkal való kiegészítése is megtörténhet, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerdán benyújtott módosítását – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős ál
Az Országgyűlés ma tárgyal a magyar-amerikai védelmi együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről.
Az intézkedés sok pozitív változást eredményez munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt – mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés ma megerősítheti tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.
Az Országgyűlés a pünkösdi ünnep miatt kedden kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.