A 2020-as költségvetés elfogadásával zárja nyári munkáját a parlament
A képviselők hétfőn módosításokat hajthatnak végre a kormány jövő évi költségvetésről szóló javaslatán, majd várhatóan pénteken szavaznak annak végleges formájáról.
A képviselők hétfőn módosításokat hajthatnak végre a kormány jövő évi költségvetésről szóló javaslatán, majd várhatóan pénteken szavaznak annak végleges formájáról.

Ombudsmant választottak, illetéket töröltek el a családok érdekében, törvényeket módosítottak a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a képviselők tegnap.

Kövér László elemében volt.

Az alapvető jogok biztosává választotta Kozma Ákost kedden az Országgyűlés a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával, hat évre, titkos szavazással.
Az Országgyűlés ma az alapvető jogok biztosává választhatja Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét.
Semmelweis-napi megemlékezéssel kezdődik az Országgyűlés mai ülése. A parlament 1992-ben nyilvánította a magyar egészségügy napjává július 1-jét, amely 2011 óta munkaszüneti napot is jelent az ágazatban dolgozóknak.
A kétnapos ülésen a képviselőknek további tíz előterjesztésről is dönteniük kell. Ekkor fogadhatják el például az úgynevezett „lex Czeglédy” törvénymódosítást.

Az Országgyűlés ma tárgyalja az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat, és várhatóan több hónappal meghosszabbítja a banki adategyeztetés határidejét.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.