Már több mint százezren töltötték ki az állatvédelmi kérdőívet
Ovádi Péter hangsúlyozta: hallassuk a hangunkat, mutassuk meg, hogy mennyien vagyunk az állatvédelem mellett.
Ovádi Péter hangsúlyozta: hallassuk a hangunkat, mutassuk meg, hogy mennyien vagyunk az állatvédelem mellett.

Online kérdőívben várja a kormány az emberek véleményét, amelyek segítséget nyújtanak a jogalkotásban.

Az állatvédők elhagyhatják lakhelyüket szilveszter éjszakáján, hiszen ilyenkor hagyományosan sok állat szorul védelemre.

A Bock Hungária Kft. a kormány támogatásával 606 millió forintos beruházást hajt végre, megvédve kilencszáz munkahelyet.

Dódity Gabriella társadalmi munkában vállalta, hogy részt vesz a Nemzeti állatvédelmi program megújításában.

Ovádi Péter miniszteri biztos a lapunknak adott interjúban arról beszélt: központi szerephez kell juttatni az állatvédő szervezeteket.

Kerekasztal-beszélgetés állatrendőrségről, ivartalanítási programról, országos és fővárosi akciótervekről.

Nagy István agrárminiszter Ovádi Péter fideszes képviselőt nevezte ki a posztra.
Repülőbiciklivel és extrém hintával bővült a kislődi Sobri Jóska Élménypark a Bakonyban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.