Az uniós áram több mint fele klímabarát volt tavaly
A megújulók mellett a nukleáris források hasznosítása hozta ezt az eredményt.
A megújulók mellett a nukleáris források hasznosítása hozta ezt az eredményt.

Bármely uniós ország dönthet az atomenergia mellett, a tagállamok elfogadják.

Az új blokkok az összes biztonsági követelménynek megfelelnek, ezt dokumentum is igazolja.
A létesítési engedély megérkezése előtt, 2021 elején elkezdődhetnek az atomerőmű földmunkái.

A módosításnak egyedüli célja, hogy a paksi telephelyen az előkészítő földmunkák korábban megkezdődhessenek.
Megközelíti a kilencvenmilliárd forintot az az összeg, amelyet eddig a magyar fél lehívott a rendelkezésére álló orosz hitelkeretből a Paks II-beruházáshoz.

A klímaváltozás az emberiség jövőjét legjelentősebben befolyásoló folyamatok egyike. Élhető bolygó, tiszta levegő, jó környezet, kedvező éghajlat – ezek megőrzése mindannyiunknak egyaránt fontos.

Az atomerőmű két új blokkjának létesítési engedélykérelmét továbbra is a nyár közepéig várja az OAH, várhatóan június 30-ig megérkezik a több tízezer oldalas dokumentum a hatósághoz.

Az LMP még mindig ott tart, hogy a Paks II beruházás drága, veszteséges és klímavédelmi szempontból is előnytelen. A két új paksi blokkal kapcsolatban tízezermilliárd forintos költséget emlegetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.