Klímaügy ideológiák fogságában

A klímaváltozás az emberiség jövőjét legjelentősebben befolyásoló folyamatok egyike. Élhető bolygó, tiszta levegő, jó környezet, kedvező éghajlat – ezek megőrzése mindannyiunknak egyaránt fontos.

A klímaváltozás elleni küzdelem egyik elemével éltek vissza Fotó: Teknős Miklós

A XXI. század új kihívásokat hozott környezeti, technológiai és társadalmi szempontból egyaránt, amelyekre nem az előző évszázad eszköztárából kell megoldási javaslatokat keresnünk, ideológiát pedig végképp nem.

A klímaváltozás az emberiség jövőjét legjelentősebben befolyásoló folyamatok egyike. Élhető bolygó, tiszta levegő, jó környezet, kedvező éghajlat – ezek megőrzése mindannyiunknak egyaránt fontos. A teremtett környezeti örökségünk megóvásához szükséges lépések technológiai természetűek; kormányzati és gazdasági intézkedések, innovatív megoldások vezetnek eredményre. Mit keres akkor a klímaügy a politikai ideológia térfelén? És kik is szorították oda?

A nyugati balliberális elit nagy vehemenciá­val igyekszik kisajátítani a klímaváltozásról szóló beszédmódot, sajátos balos brandként beállítva a témát. Ez több szempontból is káros. Egyrészt nincs jobb- vagy baloldali klímaváltozás, a teremtett világ változása mindenkit egyformán érint. Másrészt aggasztó – és persze unalmas – a régi marxista eszköztár leporolása és használata.

Az éles szembeállítás (tőkés-munkás/ember-természet), a folytonos harc (osztályharc/klímaharc) és a hangzatos egyszerű szólamok (Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!) mind szerves részei a balos módszertannak.

A klímaváltozás kapcsán erőltetett újbalos retorika az ember és a természet összhangját megbontja. A balliberális véleményformálók a természetre hivatkoznak, de természetellenesen beszélnek, a jövőről oktatnak ki, pedig az utópiákban hisznek, jólétről papolnak, közben növekedésellenesek. A szélsőségesség éles bizonyítéka, hogy egyesek már a gyermekek születésében is klímarongálást látnak – a természet iránti aggodalom így válik természetellenes ideológiává.

A balliberális elit mindemellett életmódbeli, életviteli kérdést igyekszik csinálni egy technológiai kérdésből. A hiszterizálás, a szándékos frusztrációkeltés, gyermekeink klímaszorongóvá nevelése nemhogy nem vezet eredményre, hanem épp ellenkezőleg: árt az ügynek. Az emberek életébe, életmódjába, hagyományaiba való beavatkozás jogos ellenszenvet szül, provokálásuk éppen a hatásos és célravezető intézkedések elől veszi el a figyelmet. A látszatrendelkezések nem oldanak meg semmit, viszont veszélyeztetik a hatékony munkát.

Az ipari szennyezők által okozott károkra technológiai választ kell adni. Eredményre és megoldásra olyan rendszerszintű kormányzati és közösségi intézkedések vezetnek, mint a megújuló energiák előtérbe helyezése az áramtermelésben és a közlekedésben, a Mátrai Erőmű innovatív átalakítása és Paks II, mert atomenergia nélkül nem lehet elérni a klímasemlegességet energiabiztonságunk megtartásával együtt. Vagyis innovációra, kutatások támogatására, technológiai vívmányok alkalmazására van szükség.

A balliberális emberellenes ideológiai viszonyulástól merőben eltér az értékalapú és közösségelvű kereszténydemokrata álláspont, amely a klímakérdésben nemcsak a környezetvédelmet, hanem az élet, az értékek és a kultúra védelmét is látja.

A teremtésvédelmi megközelítés ugyanis az ember és a teremtett világ egységéről, egymásrautaltságáról, a környezet személyes felelősségen alapuló műveléséről és őrzéséről szól. És jelentése tágabb, mint csupán az élet természeti feltételeinek fenntartása, lévén magába foglalja az ember családi, társadalmi, kulturális, sőt önmagához és a Teremtőhöz való viszonyulását is.

A józan ész logikája tisztán megjelenik a balliberálisok által nem ismert és talán a nyugati konzervatív körökben sem eléggé forgatott katolikus társadalmi tanítást összefoglaló dokumentumokban.

Az észszerűségről tesz tanúságot Ferenc pápa Laudato si’ – a közös ház gondozásáról kezdetű enciklikája is: „Nem tekinthetjük a természetet olyan valaminek, amely tőlünk külön van választva vagy pusztán életünk kerete.” XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate című enciklikájában ezt írta: „Megengedett az ember számára, hogy felelősségteljesen rendelkezzen a természet felett, hogy oltalmazza, hogy használja és hogy akár új formában, megújuló technológiákkal művelje, úgy, hogy a természet méltó módon befogadja és táplálni tudja a lakosságot, amely benépesíti.” Szent VI. Pál pápa Octogesima adveniens című enciklikája pedig rögzíti: „Egy fejlődés nélküli világ víziója az ember és Isten iránti bizalmatlanságot juttatja kifejezésre.”

Fel kell ismernünk, hogy a nyugati elit klímaprogramja mögött ugyanazok állnak, akik a legnagyobb haszonélvezői a globális gazdaságnak. A brüsszeli Green Deal árnyékában az internacionalista birodalomszemlélet kap új lendületet: egy percig sem hihető, hogy a zöldfordulatként bejelentett új világrend kapcsán ne a jelenleg is gazdag államok és multicégek járjanak jól. Ez nem az ideo­lógia, hanem az érdekek területe. Az aggódáslicit az érdekek kommunikációs játéka, a hangzatos és félrevezető jelszavak mögé rejtett politikai-gazdasági érdekérvényesítés hagyományának folytatása.

Az Európai Unió növekedéséhez kiemelkedő mértékben járulnak hozzá a közép-euró­pai országok, a kontinens nyugati térfelén azonban gazdasági lassulás tapasztalható. Lehetőségekben bővelkedik Közép-Európa, eszközökben azonban még mindig verhetetlenek a nyugat-európai magországok. Nem csoda: a 2010-es évek közép-európai fellendülése nehezen ellensúlyozhatja a 40 évi elnyomást és a későbbi félperifériás felzárkóztatást. A nyugati klímanyomás ebből a szempontból sem tűnik ártatlan lépésnek.

A „Cselekedjünk együtt!” jelszava könnyebben hangzik el azok szájából, akik az elmúlt évtizedek haszonélvezői voltak, és úgy tudtak kiépíteni az elmúlt hetven évben gazdag, fejlett és bőkezű jóléti államokat, hogy nem foglalkoztak a környezeti szempontokkal. Intézkedni kell, osszuk meg egyenlően a terheket, tessék, mindenki lásson munkához – mondják.

Hogy megfelelő mennyiségű pénz, paripa és fegyver a történelmileg szerencsésebb helyzetben levő európai államoknak áll rendelkezésére, számukra már nem lényegi kérdés. A most éppen felzárkózó, gyarapodó régiónkon számonkérni a nyugati sztenderdeket: cinizmus.

A nemzetek feletti politikai és gazdasági elitnek kapóra jön a klímaváltozásból adódó politikai hisztéria. Képmutató buzdításukkal elfedik a kialakult helyzetért viselt valós felelősségüket is, holott a klímaváltozás fő okozóinak jóval nagyobb részt kell vállalniuk a megoldásban is. Ezért tisztességtelen azoknak kiállítani a cechet, akik egyrészt hátrányosabb helyzetben vannak, másrészt csekély részük volt és van a probléma kialakulásában. Elfogadhatatlan tehát, hogy az Európai Unió a régiónknak járó források megnyirbálásából fedezze a klímacélok teljesítését.

Ne legyünk balekok! Semmilyen brüsszeli nyomásra és a gazdag nyugati országok jólétének megőrzése érdekében sem mondhatunk le nemzeti terveinkről: a szegénység felszámolásáról, a cigányság felzárkóztatásáról, a munkahelyek teremtéséről és a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati programokról.

A XX. századba beletört a bicskánk, nem sikerült gátat szabni a jelszavak mögé bújtatott szellemi (és fizikai) terrornak. Pedig a nemzet, a család és keresztény kultúránk nem ellentétei a felelős és fenntartható klímapolitikának, épp ellenkezőleg: biztos támaszai. A józan ész talaján állva meg kell védenünk elért eredményeinket, hiszen Magyarország egyike azon kevés államoknak, amelyekben úgy nőtt a gazdaság, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

A klímaváltozás ellen olyan eszközökkel kell fellépni, amelyekkel igazi eredményt tudunk elérni, ehhez pedig rendszerszintű beavatkozásokra, innovációkra és technológiai megközelítésre van szükség. Ez is egy, az előttünk álló megoldható és megoldandó feladatok közül. Éljünk felelősen, aggódás helyett bízzunk magunkban és dolgozzunk a korszerű technológiák újabbnál újabb megoldásain.

A szerző az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke