
- Magyar Nemzet
- Paks II
Paks II

Zöldblabla
Néhány nappal ezelőtt Perger András ismételten arról tett tanúbizonyságot, hogy energetikai ügyekben alapvető dolgokkal nincs tisztában.

Cáfolja a Trócsányi László ellen felhozott érveket a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda
A Miniszterelnökség még 2013-ban bízta meg a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát, hogy a Paks II-ügyben folyamatosan képviselje, Trócsányi László pedig 2014 júniusától volt miniszter – írja a közlemény.

Aránytévesztések és kiváló eredmények klímaügyben
Hazánknak is kétségtelen felelőssége van a klímavédelmi küzdelemben, és a célok eléréséért számos intézkedést hajtott végre.

Nem vizsgálták az alternatívákat
Vita Szél Bernadett és Hárfás Zsolt között Paks II jövőjéről és a megújuló energiaforrások létjogosultságáról.

Sorjáznak Paks II pályázatai
A Paks II beruházás egyik legnagyobb értékű közbeszerzését írta ki a napokban a beruházó Roszatom — közölte a Magyar Nemzettel Süli János tárca nélküli miniszter.

Megújulóra alapozott energiaellátás
Ma Berlinben fizetnek a legtöbbet a villamos energiáért, 101 forintot kilowattóránként, miközben Budapesten a fogyasztóknak ez csak 38 forintjukba kerül!

A fizika ereje az emberi hibák ellen
Ma már olyan nukleáris áramtermelők üzemelnek világszerte, így Pakson is, amelyek bármiféle emberi hibának ellenállnak, ezt pedig az önszabályozó rendszerekkel érik el.
Csak üzembe helyezés után kell törleszteni
A két, egyenként 1200 MW bruttó teljesítményű nukleáris blokk – amelyek a jelenleg működő, összesen 2000 MW kapacitású négy blokkot váltják le a 2030-as években – 12,5 milliárd euróba kerül.
Elkezdődött az építkezés a Paks II erőmű telephelyén
Kezdetét vette csütörtökön a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartását szolgáló beruházás, a Paks II projekt első felvonulási épületeinek kivitelezése.

Fontos híreink
Kampányra készül az FPÖ, Svédországban tombol a migránserőszak

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Több halálos áldozata is van a lavináknak a népszerű osztrák síterep közelében

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc!
„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

A Tisza bevallotta, hogy háborúba vinné Magyarországot
Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

Nem jött be Magyar Péter számítása, Orbán Viktor beváltotta az ígéretét
A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Schiffer András szerint ez a globalista elit terve Magyar Péter új igazolásával
A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.
Külföldi híreink

Herbert Kickl új választásokat és „szabadságharcot” követel
Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az EU és a Mercosur aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást
Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Szijjártó Péter: Bravó, RTL, joggal lehettek büszkék Magatokra!! Ja, nem…
A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter úgy jellemezte új birodalmi ügynökét, hogy azzal politikailag ki is nyírta

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Őrült fordulat Lipcsében, Gulácsi jól védve kapott öt gólt a Bayern Münchentől
A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

A Louvre megemeli a belépődíjat a nem európai turisták számára – íme az okok
Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Szoboszlai már „a végét várja”, Kerkez megmutatta az igazi arcát
Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.