Pályázatot írtak ki a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára
Pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára.
Pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára.
Az idei év első két hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg, februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt – ismerteti a keddi Világgazdaság
Az Agrárminisztérium (AM) 240 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg idén a szőlőültetvények kártevői elleni pályázatot.
A kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig 80 milliárd forint pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire.
Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre Ludwig van Beethoven egyik művének mai, ugyanazokkal a hagyományos hangszerekkel eljátszott feldolgozásával lehet pályázni – közölte az I. kerületi polgá
Pályázati felhívást hirdetett a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 30 év alatti fiatal képzőművészeknek, akik közül a legjobbak április 3. és 28. között mutatkozhatnak be az Idő/Kép című fiatal művészek tavaszi tárlatán a szentendrei MANK Gal
Már a második negyedévben megjelenhetnek azok a pályázatok, amelyekkel támogatáshoz juthatnak a kkv-k, valamint a nagyvállalatok és konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények is.
Ötszáz millió forintra emelte az állam azt a pályázati keretet, amelyet 2019-ben kifejezetten a diaszpórában működő magyar szervezetek és hétvégi magyar iskolák között osztanak szét.
Az ösztöndíjakat az adott művészeti ág neves képviselőiről nevezték el, a támogatások elnyeréséhez a különböző kuratóriumok más-más feltételeket írnak elő.
Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
A budai Várban augusztus 20-ig várják az érdeklődőket.
Elleállunk a külső nyomásnak, és győzni fogunk – mondta Alekszandar Vucsics.
A Balaton-parton mintha elmaradt volna a hidegfront ma.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.
A 21 Kutatóközpontnál nem lehet csak úgy lepontozni ám a magyarpétert, az nem lenne elég objektív és független, még akkor sem, ha ez a véleményed.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.