Ferenc pápa megérkezett Indonéziába
Ferenc pápa a mindeddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.
Ferenc pápa a mindeddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.

Ferenc pápa külön kérésére idén több szent kapu várja a zarándokokat, mint a korábbi jubileumi években. Az Apostoli Penitenciária közzétette azon bazilikák listáját, amelyek felkeresésével elnyerhetik a hívek a teljes bűnbocsánatot.

Ferenc pápa a számos országban terjedő „demokráciaszkepticizmus” miatt fejezte ki aggodalmát.

Elég lesz, túl sok a „buzulás”. Állítólag ezt mondta Ferenc pápa az olasz püspöki kar zárt ülésén a minap, utalva arra, hogy ne engedélyezzék a homoszexuális szeminaristák felvételét.

A katolikus egyházfő elfogadta az olasz miniszterelnök meghívását.

Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban.

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar nemzeti zarándoklat tagjait a vatikáni audienciateremben csütörtökön.

Késekkel felfegyverkezett bűnözőt fogtak el a Szent Péter téren.

Gyorsan érkezett a segítség.

A Fehér Ház is reagált Ferenc pápa transzneműségről szóló nyilatkozatára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.