Emberevők gépfegyverrel
A világ másik végén egy ősi közösség próbálja felvenni a modern világ tempóját, kevés sikerrel.
A világ másik végén egy ősi közösség próbálja felvenni a modern világ tempóját, kevés sikerrel.
Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szabadtéri misét Ferenc pápa vasárnap Pápua Új-Guinea fővárosában, Port Moresbyben.
Egy egész országot megsértett az amerikai elnök, azt viszont senki sem tudja, honnan szedte az információkat.
A miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 14 napra szükségállapotot hirdet.
Külön tárcát kapott a pálmaolaj is.
Az Ulawun 2019-es kitörésekor több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
A földmozgás centruma 408 kilométeres mélységben volt.
Pápua Új-Guinea partjait sújtó péntek hajnali földmozgás erős, 7,3-as erősségű volt.
A napokban szavazta meg a hányattatott sorsú, eddig Pápua-Új Guineához tartozó Bougainville sziget a függetlenséget. Igen ám, de hogy lesz belőle önálló ország?
A Pápua Új-Guineától való elszakadásra szavaztak nagy többséggel a lakosok Bougainville-ben – jelentette be szerdán a helyi népszavazási bizottság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt még a titkolózást is rosszul csinálja.
A svédek teljesen lebénultak és futballkatasztrófáról beszélnek. Az olaszok izgalmas, 9 gólt hozó meccsen győzték le Debrecenben Izraelt.
A már eddig többször hazugságon kapott Tisza Párt elnöke ezúttal az M1 riporterét vádolta hazugsággal.
Kitálalt a volt ukrán külügyminiszter.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.