Emberevők gépfegyverrel

Nagyjából húsz embert öltek meg törzsi harcosok Pápua Új-Guinea egyik településén, amikor újból felizzott a hamu alatt a parázs. A világ végén dúló indulatok ugyanakkor cseppet se romantikusak, a törzsi harcok pedig nagyon is logikus láncolat eredményei.

Duna tribesmen from Lake Kopiago wait to perform the sacred snake dance in preparation for the independence day celebrations in Port Moresby, 13 September 2005. Amid a breakdown in law and order, rampant corruption, an AIDS epedemic, and an economy on the verge of collapse, PNG will mark the 30th anniversary of independence on 16 September. AFP PHOTO/Torsten BLACKWOOD (Photo by TORSTEN BLACKWOOD / AFP) Fotó: AFP/Torsten BLACKWOOD

 Sokat akaró szomszédok

Bár a csendes-óceáni szigetekről legtöbben a fehér homokra és a hajladozó pálmafákra asszociálnak, feltételezve, hogy ott nem élnek emberek, vagy ha igen, nem csinálnak sok mindent, azért ott is zajlik az élet. Indonézia és Pápua Új-Guinea épp „hidegbékében” él egymással, bár a sziget nyugati felét Port Moresby magáénak akarja, s megszállónak tartja hatalmas szomszédját. Nyugat-Pápuaföldön egy nagyon aktív gerillaszervezet is működik, pontosabban több is van, amelyek fegyverrel vagy békés úton próbálják visszaforgatni az idő kerekét, s érvényteleníteni Indonézia beavatkozását, amelyet az ENSZ-közgyűlés 1963-ban elfogadott. 

A mintegy négymilliós Nyugat-Pápuaföld ugyanolyan sokszínű, mint a keleti, független ország, ahol négyszáz különböző törzs 250 nyelvet beszél, s bár nagyon elmaradott, nagy réz-, arany- és gázlelőhelyei vannak, amelyeket nyugati cégek termelnek ki. 

Nyugat-Pápuaföld függetlenségéért persze azok a civilek is kampányolnak, akik az összes hasonló eseményt kihasználják a világ igazságtalansága feletti szomorkodásra, de nagyon kevesen vannak, akik valóban jártak is Új-Guinea szigetén. Londonból pedig viszonylag könnyű tiltakozni az új-guineai állapotok miatt.

Phillip Mertens új-zélandi pilótát másfél éven át tartották fogva a Nyugat-Pápuaföldi Felszabadító Hadsereg (TPNPB) fegyveresei, miután rabul ejtették egy vidéki kis repülőtéren. Mertens munkásokat szállított volna el Nduga körzetéből, ahol a fegyveresek rátámadtak, és elrabolták. A munkásokat a TPNPB fenyegette, azt feltételezve, hogy a tevékenységükkel tönkreteszik az országot, idegenségükkel megváltoztatják Pápuaföld arculatát. Mertens végül másfél év raboskodás után szabadult, a gerillák állítólag nem erőszak hatására engedték el foglyukat. Glen Conning, egy másik új-zélandi pilóta sokkal rosszabbul járt, őt függetlenségért küzdő fegyveresek megölték és helikopterével együtt felgyújtották, ugyanabban az időszakban, amikor Mertens túszként élt közöttük. A szabdulás részleteiről nem beszélt egyik fél sem, de sokat elárul, hogy az indonéz hatóságok megköszönték Egianus Kogoya, a Szabad Pápuaföld Mozgalom katonai parancsnokának az együttműködését.

Nyugat-Pápuaföld szabadságáért küzd a nemzetközi porondon a Salamon-szigetek és Vanuatu is. Az előbbi nagyon közeli viszonyban van Pápua Új-Guineával, hiszen szomszédok, ráadásul a Salamon-szigetcsoport két nagyobb szigetét, Bougainville-t és Bukát Pápua Új-Guinea tartja a kezében, bár hosszas harcok eredményeként Bougainville autonómiát szerzett. De persze nem a szívnek olyan kedves dzsungelért küzdöttek a helyiek. Itt található egy olyan réz- és aranybánya, amely a hetvenes években, vagyis Pápua Új-Guinea függetlensége idején az ország GDP-jének 12 százalékát adta, természetesen ebből a bougainville-iek szinte semmit se kaptak. Annál többet nyert viszont az ausztrál bányagigász, a Rio Tinto, amely irányította a Panguna bányát. Bougainville jelenleg függetlenséget akar elérni, Port Moresbyben elméletileg törik a fejüket, miként oldják meg az ügyet. A Panguna bánya jelenleg nem üzemel.

Vanuatu pedig egyáltalán nem lebecsülendő a térségben, hiába aprócska a területe és a lakossága. A 234 ezres lakosság 113 különböző nyelvet használ, valamint a régióra jellemző közös nyelvet, a bislamát, amely angol alapú hibrid, de mivel mindenki érti, lassan kiszorítja az ősi nyelveket. 

Vanuatu roppant aktív a világporondon, egyesek szerint túlságosan is. Nem lehetett nem észrevenni, hogy Kína ajándékból felépített egy elnöki palotát Port Vilában, a fővárosban. 

A kínai jelenlét minden térségbeli országban jelentős és egyre növekszik. A kínai sajtó kiemelt helyen foglalkozik az aprócska szigetországok vezetőinek látogatásával, a kereskedelmi kapcsolatok rekordokat döntenek, s a segélyezési politikában is egyre aktívabb Kína. Ez persze rendkívül aggasztja a régió legnagyobb államát, Ausztráliát, amely lényegében megörökölte a britektől a déli tengerek szigeteit, s függetlenségük óta is egyértelmű volt a befolyása felettük. Jó példa erre Nauru, amely csak úgy tudna rentábilisan működni, ha kibányászná maga alól a foszfátban gazdag szigetet. Ezt meg is próbálta, de végül csak néhány ember lett nagyon gazdag, a sziget pedig szinte élhetetlenné vált. Ma Nauru ausztrál köldökzsinóron él, ahol szívességből felállítottak egy menekülttábort, ahol azok élnek, akik illegálisan Ausztráliába akartak eljutni, de a hatóságok elfogták őket. A táborban uralkodó állapotokról időként cikkeznek az újságok, de nem sokat, alig van olyan újságíró, aki eljutott volna Naurura, hogy beszámolót készítsen. Az újságíróvízum ugyanis nyolcezer dollárba kerül.

Fotó: AFP/DOZIER Marc

 Gyarmati örökség

A keszekusza helyzet az európai nagyhatalmak gyarmatpolitikájának eredménye. Új-Guinea szigetét egykor Németország akarta magáénak, és bár Bismarck maga nem volt különösebben lelkes, mégis áldását adta a kalandra. A németek 1884-ben elfoglalták Új-Guinea szigetének északkeleti részét, valamint a Salamon-szigetek északi tagjait, és elkezdték kiaknázni a területet. A szigetek ma is a Bismarck-szigetcsoport nevet viselik. Bár a németek soha nem voltak olyan hatékonyak a kultúrájuk elterjesztésében, mint a britek vagy a franciák, új neveket adtak a városoknak és a földnek. Német Új-Guinea Vilmos császár földje volt (Kaiser-Wilhelmsland), a két legnagyobb sziget a Neupommern és a Neumecklenburg nevet kapta. A távoli gyarmatokat az első világháború elején az ausztrálok elfoglalták, ma az Új-Britannia és az Új-Írország nevet viselik a szigetek, mintha legalábbis jobban hasonlítanának Írországra, mint Pomerániára. Hollandia ugyancsak szerepet játszott a regionális történelemben, hiszen Indonézia egykor holland gyarmat volt, így Új-Guinea szigetének jövőjéről ők döntöttek a keleti részre benyomuló britekkel együtt.

Pápua Új-Guinea egyik hivatalos nyelve a Tok Pisin névre hallgat, s tipikus eredménye a gyarmatosításnak. A Tok Pisin ugyanis a Talk Pidgin, a pidgin beszéd eltorzított változata. A pidgin egy olyan nyelv, amelyet mesterségesen alakítanak ki a beszélők, amolyan konyhanyelv, amely érthető a briteknek és a pápuáknak is, bár egyik közösségnek sem válik anyanyelvévé. A Tok Pisin már túljutott ezen a szinten, az üzleti nyelvből sok fiatal anyanyelvévé vált, és a pápua aggodalmak szerint ez veszélyezteti az aprócska nyelvek fennmaradását. Maga a Tok Pisin eredetileg a német gyarmati időkből származik, bár ott a német volt a hivatalos és kötelező nyelv. Nekik is volt egy saját konyhanyelvük, az Unserdeutsh (a mi németünk), amelyet már már csak nagyon idős emberek használnak. Ez az egyetlen német alapú kreol nyelv világszerte, az egykori és rövid ideig tartó német gyarmatbirodalom emléke. Az angol alapú pidginek azonban világszerte élnek és fejlődnek, alakulnak. A Csendes-óceánon is találhatunk francia alapú kevert nyelvet, amely életképes, ez a Tayo, amelyet Új-Kaledónián, egy francia gyarmaton használnak. A nyelv ugyanúgy melanéziai eredetű nyelvtant használ, mint a Tok Pisin vagy a bislama Vanuatun, de a szókincs a francia torzulásával alakult ki.

Borítókép: Duna törzsbéli férfiak rituális arcfestése egy szertartást megelőzően Pápua-Új-Guineán (Fotó: AFP/Torsten BLACKWOOD)