Pedofil erőszakkal gyanúsítják a francia szocialista politikust
A nyíltan homoszexuális Christophe Girard-t azzal vádolja egy férfi, hogy kamaszkorában tönkretette az életét.
A nyíltan homoszexuális Christophe Girard-t azzal vádolja egy férfi, hogy kamaszkorában tönkretette az életét.

A pandémia nagy tanulsága, hogy nem feltétlenül kell kimozdulnunk otthonainkból ahhoz, hogy valamit elintézzünk.

Jean-Baptiste Colbert a Napkirály pénzügyminisztereként Franciaországot Európa egyik vezető hatalmává tette.
De csak akkor, ha a szerencsétlenség vizsgálatában részes államok ehhez hozzájárulnak.
Amerikában a feketékre hivatkozik a radikális baloldal, Európában a migránsokra mint állítólagos áldozatokra.

Provokálni a vesztest cinizmus, érdekből meghunyászkodni jellemgyengeség, túlélni kötelesség.

A demonstrálók nem a korlátozások ellen tiltakoztak, hanem az illegális bevándorlók jogaiért vonultak.
Arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy milyen legyen a következő harminc évben a nagyvárosok felépítése.

A tervek szerint az első nyári hónap végére a hét minden napján lesz lehetőség az utazásra.

Tilos lesz Párizsban az alkoholfogyasztás a Szajna-parton és az egyik népszerű piknikező találkozóhelyen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.