Mivé lesz a hangulat másfél méteren?

A pandémia nagy tanulsága, hogy nem feltétlenül kell kimozdulnunk otthonainkból ahhoz, hogy valamit elintézzünk.

Szociális távolságtartás egy New York-i golfklubban. Rendezettebbek lesznek a települések, de nem biztos, hogy szebbek is Fotó: Getty Images

Emberek jönnek-mennek, egymás útját keresztezve, kavarog a tömeg, néhányan megállnak, vásárolnak, mások kirakatot néznek, villamos jön, fel-le szállnak, beszélgetnek, sétálnak, találkoznak. Egy ember elejti a táskáját, a másik utána megy, felemeli, harmadik az ablakból nézi. Hol játszódhat ez? A városban. Mi a város? Emberek sűrűsége? Események sűrűsége? Színpadkép? Most állítsuk meg a filmet: néhány ember lézeng egymástól távol, majd másfél méterről egymásra köszönnek, de mennek tovább, félve, hogy a másik közel jön. Ez a vírusjárta város, virágzó otthonkertekkel, videón beszélgető, közterületeket kerülő emberekkel.

Ebben a kusza, embertől idegen poszt-Covid világban biztos, hogy változások jönnek, és pont azokban a városokban, amelyeket annyian szeretünk. Mindig is így volt. Világjárványok, tűzvészek, árvizek átírták a várostervezést. A szabályzatok szigorodtak, városaink tisztábbak, szabályozottabbak, rendezettebbek lettek – szebbek is? Gondoljunk Haussmann báróra, aki Párizs jelentős bontásával, új, szélesebb sugárutakat építve a mai világvárost megalapozta. Hasonló tisztító, rendszerező jellegű volt Budapesten az Andrássy út és a Nagykörút „bevágása”, vagy az első építési szabályzatokban megjelenő megemelt földszint, mely az árvíz után vált fontossá.

Szociális távolságtartás egy New York-i golfklubban. Rendezettebbek lesznek a települések, de nem biztos, hogy szebbek is
Fotó: Getty Images

A legutóbbi ilyen megújító, megtisztító vágy hozta a vertikális város gondolatát, mely világos, benapozott, higiénikusan átszellőztetett lakásokat ígért, miközben egész városrészeket törölt el lakótelep néven. Ez az eszme a városi életet is atomizálta, rombolta az utca megszüntetésével. Vigyáznunk kell tehát, mi most merre lépünk, melyik világ felé hajt ez a tragédia minket.

A vírus, úgy tűnik, az embersűrűség ellen indult harcba, pedig épp ez a város sajátja, sokan ebben látják a vírus gyors terjedésének okát. Bár a városi sűrűség valóban a találkozások számát növeli, számos pozitívuma is van. A sűrűség közelséget is jelent, nemcsak egymáshoz, hanem az ellátó-, egészségügyi és egyéb szolgáltatórendszerekhez, azaz lehetőséget ad arra, hogy szervezettebbek legyünk. Az optimális városi sűrűség előnye az elérhetőség – gyalogos távolságon belül a napi szükségletek elintézhetők: nem kell buszra szállnunk, nem kell autóba ülnünk. Többen jósolják, hogy a pandémia hatására újra erőre kap a városokból való kiköltözés, hisz az emberek szerint a város környéki területek jobban vizsgáztak a járvány idején, kertjeikkel, alacsonyabb sűrűségükkel.

A várostervezők szerint is a centralizált és a centrumban folyamatosan sűrűsödő modellt fel kell váltania egy újnak, de nem csak a pandémia miatt. A szupercentralizáció olyan negatív folyamatokat indít el, mint a telekárak égbe szökése vagy az ingázás, melyek már nem szolgálják a város optimális működését. A kiút azonban nem a kertváros, a szuburbia, azaz nem a decentralizált városmodell felé mutat. A jövő útja a policentrikus városmodell lehet, melyben a külső centrumok is megerősödnek, sőt helyenként egyenrangúvá válnak a főközponttal, kisebb közösségeket képezve, a helyben maradást segítve. Ezek az elképzelések nem újak, a fenntartható város eszméi, a kompakt város fogalma – mely már évek óta várostervezési elvek egyik meghatározó vonulata – ugyanezeket rögzíti. A koronavírus következménye, hogy ezek az elvek talán foganatosíthatók lesznek.

A vírus sajátja, hogy méterekben beszél: másfél méter, két méter, szociális távolság, lakosságszám osztva a fertőzöttek számával, népesség, területi sűrűség. Sokan sokat tanultak most ez időszak alatt építészetről, városokról, távolságokról. Ezek azok az adatok, amelyekkel a tervezők naponta dolgoznak. Nem csoda, hogy beindult mind az építészek, mind a várostervezők fantáziája. Hogyan lehet egyes területeket ritkítani, embereket egymástól elkülöníteni, külön útvonalakra terelni, egymás mellé ültetni úgy, hogy ne érintkezhessenek. A vírus alapvető térbeli problémákat feszeget.

A városi sűrűség enyhítésére a közterületek felértékelődtek, és sok helyen kibővültek. Több város teret vett el az autóktól, sávokat zártak le, hogy a gyalogosok, biciklisek élettereit bővítsék. Felerősödtek az utca mint élettér megújítását, újragondolását célzó tervek, például Londonban a gyalogosok-autósok sokszor 30-70 százalékos arányát akarják a gyalogosok számára kedvezőbb irányba tolni. Jellegzetes, hogy Barcelonában a már megkezdett szupertömbrendszer új erőre kapott. A barcelonai szupertömb négy tömb egysége, melyben a belső utcák forgalomcsillapítottak, így kis, területileg összefüggő mikroközösségek jönnek létre élő közterületekkel.

Több helyen láthattunk megoldásokat a fizikai távolságtartás megoldására. Másfél méteres köröket vagy egyéb formákat festettek fel parkokban, tereken jelezve az egyes társaságok tartózkodási helyét. Ugyanezt próbálták elérni építészeti eszközökkel is: néhány embert befogadó éttermi üvegkalitkákkal, jól tervezett, de egymástól elfordított köztéri kiülőkkel. Születtek tervek érintésmentes játszóterekre, parkokra. Ebben a témában írt ki pályázatot a Kortárs Építészeti Központ is a napokban – alternatívákat várnak a közösségi együttlét köztéri lehetőségeire. Ám e próbálkozások fából vaskarikának tűnnek, mert hiába látom, hallom a másikat, nem valódi együttlét, ha nincs meg a véletlenszerűség, a szabad mozgás, az érintés vagy az ismeretlen ismerős felfedezésének lehetősége. A köztér egyedi bája szertefoszlik.

De a vírus nem csak a városi léptékeket támadta, benyomult otthonainkba és munkahelyünkre is, és továbbszivárgott közlekedési, étkezési szokásainkba. Vajon milyenek ma az otthonaink? Van-e kertünk vagy legalább erkélyünk, tudunk-e otthon raktározni, netalán termelni is? Milyen lakásokat kell terveznünk, ha a munkahely mint hely megszűnik? Megszűnik-e az iroda, az irodaház, vagy milyen formái maradhatnak? Ezek a kérdések is hamarosan változást hoznak élettereinkben. Fontossá válik a flexibilitás, a könnyen, gyorsan alakítható terek. Lásd a gyorsan létrehozott konténerkórházakat vagy a gyógyítás céljára átalakított sportcsarnokokat. Vajon ugyanez vár a lakásra is, kibővül, átalakul?

A pandémia nagy tanulsága, hogy nem feltétlenül kell kimozdulnunk otthonainkból ahhoz, hogy valamit elintézzünk, az élet virtuálisan is szervezhető, végezhető. Az új várostervezésnél is felmerül, mennyiben digitalizálható a város, milyen folyamatai ültethetők át a virtuális térbe. Többek szerint a technológia lehet a jövő tisztítószere.

Emberek sétálnak szkafanderben napi edzésüket végezve egy totál elszennyeződött világban, monitoron érzékelve a másik jelenlétét, majd videócsetelve, érintésfelfogó kesztyűn keresztül kezet fognak: „találkoznak”. Madárcsicsergés, séta, utca, kávézó? Szép új világ?