A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt az Országgyűlés
A képviselők KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják azt a javaslatot, amely alapján tilos lenne 18 év alattiaknak energiaitalt eladni.
A képviselők KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják azt a javaslatot, amely alapján tilos lenne 18 év alattiaknak energiaitalt eladni.

Dömötör Csaba államtitkár a parlamentben elmondta, hogy a kormány célja csökkenteni az állampolgárok ügyintézési terheit.

A Belügyminisztérium miniszterhelyettese szerint nem kellene elentétnek lennie a kormánypártok és a baloldal között a gyermekvédelem ügyében.

Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben leszögezte: hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa.

A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlésben.

A brit parlament tagjai és dolgozói is kellemetlen helyzetbe kerültek.

Ukraine's new law discriminates against Russian, Armenian and Roma communities.

Az új ukrán törvény diszkriminálja az oroszokat, az örményeket és a romákat.

Az FDP hallgatása fokozza a spekulációkat.

A spanyolajkú világ húszmillió négyzetkilométeres térség több mint ötszázmillió lakossal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.