Péterfalvi Attila: Aggályos a DK által indított petíció
A Gyurcsány-párt adatkezelésében részt vevő észt vállalkozás kapcsolattartója ismert figura.
A Gyurcsány-párt adatkezelésében részt vevő észt vállalkozás kapcsolattartója ismert figura.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét Áder János köztársasági elnök nevezte ki.
Hat der die Macht, dem Facebook gehört?
A párt a szólás- és véleményszabadság helyett egy multinacionális cég érdekeit védené.
Facebook-törvényt szorgalmaz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
We didn’t have to wait long for the left to distort the recommendation from Attila Péterfalvi.
A Jobbik szerint „a Facebook a kormány következő áldozata, amit ki akar végezni az Index után”.
Péterfalvi Attila javaslatot tett arra, hogy a kormány alkosson jogszabályt a közösségi médiáról.
A Fidelitas elutasítja a demokratikus és szabad véleménynyilvánítás bármilyen akadályoztatását vagy korlátozását.
– Az ellenzék akciója a demokratikus jogállami megoldással megy szembe – közölte Péterfalvi Attila.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.