Kórházigazgatókat mentett fel Pintér Sándor
December 31-i hatállyal.
December 31-i hatállyal.
Több minisztériumot is érintő, fontos változások lépnek életbe januártól.
A belügyminiszter Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel jelent meg a tárgyaláson.
A miniszter a parlamenti meghallgatásán elmondta, hogy céljuk a gyermekek tudásszintjének növelése.
Javaslatára a miniszterelnök felmentette Jenei Zoltánt.
A belügyminiszter közölte, mikor érkezhet az ápolók emelt fizetése.
A belügyminiszter szerint egy nehéz, azonban eredményes éve volt Magyarországnak.
Új főigazgatója van az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak.
Pintér Sándor és Hajdu János, a TEK főigazgatója a kórházban látogatta meg a hős rendőröket.
A belügyminiszter egyúttal soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos törzszászlóst.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.