Székely házat adtak át Hőgyészen
Őseik kiálltak az identitásuk, magyarságuk, hitük mellett.
Őseik kiálltak az identitásuk, magyarságuk, hitük mellett.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: az ukrajnai háború és az erre adott európai válaszok ellehetetlenítették Európa gazdasági fejlődését.
Megnyitották Az első tíz év – Szemelvények a Magyarság Háza életéből című kiállítást szerdán a madéfalvi kultúrotthonban.
Semjén Zsolt kijelentette, Magyarország soha nem fogja elengedni a magyar etnikai pártok kezét.
A Tamási Áron-emlékév rendezvényeivel a 125 éve született székely író előtt kívánnak tisztelegni.
A külhoni magyar pártok képviselői a határon túli magyarok jövő évi választásokon való részvételére szólítottak fel.
Az államtitkár példaértékűnek nevezte az idén tízéves Magyarság Háza rendezvényét.
A Maros megyében található magyarfülpösi református diákotthon lakóit segítik jótékonysági futással és véradással.
A kijevi külügyminisztérium durva beavatkozással vádolta meg Budapestet, berendelte nagykövetünket.
Ha a székelység odaáll az autonómia ügye mellé, akkor számíthat a magyar kormány támogatására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
What We Believe In – Amiben hiszünk címmel kiállítást rendeztek a Ludwig Múzeumban.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.