Tömegek tüntettek Babis ellen
A kormányváltó hangulatot gerjeszti, hogy a múlt héten nyilvánosságra került az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg vele kapcsolatban.
A kormányváltó hangulatot gerjeszti, hogy a múlt héten nyilvánosságra került az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg vele kapcsolatban.
Európában elsőként készítettek háromdimenziós digitális modellt egy vízzel elárasztott barlangról cseh szakemberek.
Tavaly 1,2 milliárd koronás (15,6 milliárd forint) nyereséggel zárta az évet a Cseh Vasutak (CD) állami részvénytársaság, ami 200 millióval (2,6 milliárd forint) több, mint 2017-ben – közölték a Cseh Vasutak képviselői hétfőn Prágában.
A helyi muszlim közösség imámja segítené az önvédelemben a prágai muszlimokat.
David Lowery amerikai filmrendező The Old Man & The Gun című filmjének vetítésével nyílt meg csütörtökön este a 26. Febiofest nemzetközi filmfesztivál Prágában.
„Kiérdemeltük, hogy a transzatlanti szövetséghez tartozhassunk. A NATO-tagságot mi akartuk” – jelentette ki a magyar államfő kedden Prágában.
Esterházy Jánosra, a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjére emlékeztek szombaton Prágában.
Nem bírta a versenyt a Nemzeti Könyvtár, ezért 7,2 millió koronáért (91 millió forint) magánszemélyhez került egy 1414-ből származó páratlan, a huszitizmus alapítójához köthető cseh egyházjogi dokumentum egy vasárnapi prágai árverésen – jelentette a CTK c
Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép – jelentette be a cseh főváros önkormányzata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olimpiai bajnok úszónk Cseh Lászlónak is üzent lapunkon keresztül a szingapúri világbajnokságról.
Több felé zápor, zivatar is kialakulhat.
A Fidesz brüsszeli delegációja és a Patrióta képviselőcsoport nyilvánosságra hozta azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyeket az Európai Bizottság kötött „civilnek mondott szervezetekkel”, köztük ezernyi politikai aktivistacsoporttal.
Today the mainstream media completely distorts and twists the reality about Israel, Sharren Haskel, Deputy Foreign Minister of Israel told Magyar Nemzet in an interview.
A hétmilliárd forintnyi kárt okozó viharok nyomán megugrott az érdeklődés a biztosítások iránt.
Éleződik a konfliktus az USA és Oroszország között.
Minden asztalra jár egy vajtál.
A hétmilliárd forintnyi kárt okozó viharok nyomán megugrott az érdeklődés a biztosítások iránt.
Éleződik a konfliktus az USA és Oroszország között.
Minden asztalra jár egy vajtál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.