Már csak a transzmesék hiányoztak
A Labrisz Leszbikus Egyesület a Melegség és megismerés nevű pompás iskolai programot és a Leszbikus archívum vívmányát követően újabb hiánypótló projektet indítványozott.
A Labrisz Leszbikus Egyesület a Melegség és megismerés nevű pompás iskolai programot és a Leszbikus archívum vívmányát követően újabb hiánypótló projektet indítványozott.
A tv-műsort akkora felháborodás követte, hogy kevesen múlt, hogy be ne vonuljanak az ENSZ békefenntartói mintegy demokratizálni ezt a homofób diktatúrát, hetekig tombolt a balliberális sajtó.
Örök vita folyik a tekintély és a rend valamint a szabadosság és az egyenlőség hívei között.
Szél Bernadett egy falunapi atrocitást, egy szivárványszínű táskás lány pofonverését használta fel arra, hogy lesújtó véleményt fogalmazzon meg a szerinte gyűlöletkeltő Orbán-kormányról.
Kedves homoszexuális barátom, hozzád intéznék pár szót. Az első és legfontosabb, hogy nem gyűlöllek. A legkevésbé sem. Szó sincs ilyesmiről.
A Hír TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt vendégeivel a hazai és a nemzetközi politika jelenségeit vitatták meg. A Pride mellett megbeszélték azt is, hogyan nézett ki a rendszerváltó magyar sajtó.
Az idei Pride létjogosultságát az is megkérdőjelezi, hogy a a résztvevőknek valójában semmitől nem kell félniük, a nyilvános tereken sem érik őket támadások nyilvános helyeken.
Mára a homoszexuális lobbi sok országban már ott tart, hogy ők lépnek fel kirekesztően azokkal szemben, akik a hagyományos férfi-nő kapcsolatban gondolkodnak és élnek.
A műsorból kiderül, hogy kellene öltözködnie egy elbukó DK-s főpolgármester-jelöltnek és az is, Kunhalmi Ágnes szerint milyen városvezetőre lenne szüksége az állatoknak.
Üres óráimban néha elmerengek: mi lesz, ha egyszer a Föld minden országában elfogadják a melegházasságot? Mi lesz a sok jogvédővel, LMBTQ-élharcossal, gondterhelt liberális párttal?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elkezdődött a csillagászati nyár.
Itt többféle támogatáshoz juthatnak hozzá a legkülönfélébb bűncselekmények áldozatai.
Több mint 24 milliárd bruttó bért kaphattak az elmúlt idényben az NB I-es játékosok.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
A Golf GTI Edition 50 limitált széria a maga 325 lóerős motorjával az eddigi legerősebb GTI.
Petra Kvitová legnagyobb sikerei helyszínén, Wimbledonban szabadkártyával játszhat.
Az Izraeli hadsereg közölt felvételt a drónfogásról.
A Golf GTI Edition 50 limitált széria a maga 325 lóerős motorjával az eddigi legerősebb GTI.
Petra Kvitová legnagyobb sikerei helyszínén, Wimbledonban szabadkártyával játszhat.
Az Izraeli hadsereg közölt felvételt a drónfogásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.