Nem rontották el a Fradi ünnepét, a Puskás Akadémia a harmadik
Hivatalosan is fiesztára készült a Fradi, a Mezőkövesd pedig arra, hogy ezt elrontsa.
Hivatalosan is fiesztára készült a Fradi, a Mezőkövesd pedig arra, hogy ezt elrontsa.

A Debrecen győzelmével szorult helyzetbe került a Kisvárda, amely motiváltan játszott a Puskás ellen.

A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Debrecen fehérvári vereségével egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródott.

A felcsútiak 2-1-re legyőzték a már kiesett somogyi csapatot a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában.
A ZTE a sikerével ellépett az utolsó előtti helyről, ahova a Debrecen csúszott le.
Az UEFA 55 tagállamából ötben nem fújták le eddig a bajnokságot, ezek közül egyik a magyar. Az NB I-ben – és az NB II-ben is – zárt kapuk mögött léptek pályára a csapatok.
A Puskás Akadémia az első félidőben uralta a játékot, a vezetést is megszerezte, aztán mégis kikapott 4-1-re a Mol Fehérvártól a labdarúgó NB I 24. fordulójának rangadóján.
A Puskás Akadémia emberhátrányban, Hegedüs Lajos kapus 91. percben fejelt góljával egyenlítve játszott 2-2-es döntetlent a vendég Diósgyőrrel szerdán, a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában.

Hétközi forduló kezdődött kedden az NB I-ben, nyitányként a Mezőkövesd az Újpestet fogadta, és 2-2-vel pontot vitt haza. A 19. forduló többi mérkőzését szerda este játsszák le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.

Tizenöt magyar sportoló versenyez a milánó–cortinai játékokon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.